146 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A 2013. év végéig az előrejelzések szerint az egészségügy fekvőbeteg-ellátó intézményeinek a beszállítók felé fennálló adósságállománya elérheti akár a százmilliárd forintos mértéket is. Ez azt j…
T/13099 Az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról
DR. GYENES GÉZA (Jobbik): (Mikrofonját nem sikerül a zakójára csíptetni.) Elnézést, elnök úr, kicsit bonyolult, azt hittem, Tukacs képviselő úr következik.
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A 72. és 167. módosító javaslathoz szeretnék hozzászólni. A 2014-es magyarországi költségvetést az egészségügy tekintetében azért tartom eleve rossznak, mert az a forráshiány, ami a kórházak gazdálkodásában, például a 2013-as évben jelentkez…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Hollósi képviselő úr felszólalására szeretnék bizonyos értelemben reagálni. Említette volt azt a béremelést, amit feltétlenül mi is támogattunk, mert ezt már nem most, már régebben, az előző kormányzatok idején is el kellett volna kezdeni,…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A 2014. évi egészségügyre jutó költségvetés számait látva tény, hogy 2013-hoz képest mintegy 10 százalékos növekménnyel számolhatunk. Mivel voltak olyan évek, amikor a növekmény gyakorlatilag nulla százalékos volt, dicséretes, hogy…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Puskás képviselő úrnak válaszolva, igen, ő elmondta, hogy az egészségügy alapja és a népegészségügy javulási alapja majd a gazdasági fellendülés lesz. Én egy kicsit megfordítanám. Én úgy gondolom, hogy a gazdaság alapja az egészséges társad…
A/11481 Miért rendeli alá a kormányzat a dohánykoncessziós jogot szerzők gazdasági érdekeinek az emberi egészséget?
DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy korábbi, e-cigaretta tárgyában elhangzott interpellációmra adott államtitkári válaszból egyszer már kiderült, hogy a szakmai érvek leperegnek önökről. Félő, hogy a jelen azonnali kérdésemre s…
A/11481 Miért rendeli alá a kormányzat a dohánykoncessziós jogot szerzők gazdasági érdekeinek az emberi egészséget?
DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Természetesen nem vagyok semmiféle dohánylobbinak az érdekképviselője, orvos vagyok, és az egészségvédelmi jelentőségét látom a kérdésnek. Egy dologról el tetszik feledkezni, bár ez elég új dolog: hogy az EU jogi bizottság…
T/11107 Egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról
DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az ajánlás 9. pontjával kapcsolatban, amikor is az egészségbiztosító téves utalása esetéről rendelkezik a jogszabály, van egy olyan megfogalmazás a jogszabályban, hogy egy vagy több részletben vonhatja le a tévesen utalt összeget a m…
T/11107 Egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról
DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. A 25. ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni. Gyakorlatilag az egészségügyi béremelés szükségességét senki nem vitatja Magyarországon, és mi is örömünket fejeztük ki annak értelmében, hogy elindult ez a béremelési folyamat, bár lehetett volna egy…
T/11107 Egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról
DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen, Horváth képviselőtársammal bizottsági szinten is ebben nem értettünk feltétlenül egyet. Azért azt el kell mondjam, hogy eddig a törvény szerint az egészségügyben is úgy számolták, ahogy a munka törvénykönyvében van, tehát nem igaz az, hogy a…
T/11107 Egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról
DR. GYENES GÉZA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Erről a törvényről, ahogy a bizottsági beszámoló is tartalmazta, egyöntetűen úgy döntöttünk, hogy alkalmas általános vitára. És ez nyilván azért volt, mert ez egy olyan törvény,…
I/10611 Miért nemtelen eszközöket kíván alkalmazni az egészségügyi tárca a dohányzók számának tervezett csökkentése érdekében?
DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Elnök úr, nem tudom, hogy ki fog válaszolni a kérdésemre. (Doncsev András jelentkezik.)
I/10611 Miért nemtelen eszközöket kíván alkalmazni az egészségügyi tárca a dohányzók számának tervezett csökkentése érdekében?
DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kihasználom a lehetőséget, hiszen van egy percem, hogy az utolsó kérdésemet feltegyem. Miért nem akarják lehetővé tenni azt, hogy a dohányosok az e-cigaretta segítségével visszatérhessenek a társadalmi együttlét helyszíneit megjelenítő azon…
I/10355 A véradók számának drasztikus csökkenésére tekintettel, hogyan kívánja biztosítani a tárca Magyarország betegellátásának vér és vérkészítmény szükségletét?
DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Néhány éve még a magyar egészségügy vér- és vérkészítmény-szükségletét a közel 405 ezer véradónak köszönhetően sikerült biztosítani. Mára a véradók létszáma alig haladja meg a 250 ezer főt. A véradók e mérték…
I/10355 A véradók számának drasztikus csökkenésére tekintettel, hogyan kívánja biztosítani a tárca Magyarország betegellátásának vér és vérkészítmény szükségletét?
DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Meg voltam győződve arról, hogy ön az adatokat olyan helyről szerzi, hogy azzal meg lehet nyugtatni a közvéleményt; nekem más helyről és más adatok kerültek a birtokomba, és nyugodtan állíthatom, amit a felszólalásom is ta…
T/10240 Az egészségügyet érintő egyes törvényeknek az egészségügyi szakellátási felelősséggel kapcsolatos módosításáról
DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Szeretnék a kétpercesemben ön felé egy kvázi ügyrendi kérdést feltenni. Az általános vita lezárásakor az államtitkár úr elmondta a záró szavait, és akkor én kértem felszólalási lehetőséget, amikor ön, elnök úr, jelezte, hogy a Házs…
T/10240 Az egészségügyet érintő egyes törvényeknek az egészségügyi szakellátási felelősséggel kapcsolatos módosításáról
DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ön az általános vita záró részében tett egypár olyan kijelentést, amely szerint az Orvosi Kamarát tette felelőssé az orvosok külföldre áramlása kapcsán, mondván, hogy a kamara lapjában, az Orvosok Lapjában - itt be is hozo…
T/10240 Az egészségügyet érintő egyes törvényeknek az egészségügyi szakellátási felelősséggel kapcsolatos módosításáról
DR. GYENES GÉZA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Amikor az egészségügy államosítását elkezdték a fekvőbeteg-ellátó intézményekkel és a hozzájuk integrált járóbeteg-szakellátásokkal, akkor a kérdést szakmai oldalról vizsgálva elm…
T/10243 A fekvőbeteg-szakellátó és egyes fekvőbeteg-szakellátóhoz kapcsolódó egészségügyi háttérszolgáltatást nyújtó, 100%-os állami tulajdonban lévő, valamint azok 100%-os tulajdonában lévő gazdasági társaságok által ellátott feladatok központi költségve
DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Amikor az egészségügy átalakítása elkezdődött, és az önkormányzati kórházak államosítása megtörtént, akkor is annak a véleményemnek adtam hangot, hogy az egészségügy jó, sikeres működése szerintem egyáltalán…
I/9989 Javaslat a nemzet tragikus népességfogyásának megállítására, amely a rendelkezésre álló közfinanszírozás gazdaságosabb felhasználásával segítheti el ő a gyermekre váró meddő párok eredményesebb, biztonságosabb kezelését.
DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy olyan, nemzetstratégiai szempontból is fontos kérdésben kérem a segítségét, amelyről valamennyi parlamenti párt egyformán gondolkodik, nevezetesen, minden segítséget meg kell adni azoknak a párokna…
I/9989 Javaslat a nemzet tragikus népességfogyásának megállítására, amely a rendelkezésre álló közfinanszírozás gazdaságosabb felhasználásával segítheti el ő a gyermekre váró meddő párok eredményesebb, biztonságosabb kezelését.
DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Kezdtem aggódni, a válasza elején olyan kérdéseket is felhozott, amit én természetesen nem vitattam, hogy milyen más fontos intézkedéseket hozott legalábbis ön szerint a kormány a kérdés javítására, a problém…
A/9942 Az ellátó rendszer átalakítása jegyében, mikorra tervezi a kormány a teljes kiszolgálásra szoruló, önmaguk ellátására képtelen, a járványos gyermekbénulást túlélő felnőttek egyéb megbetegedéseinek gyógyítására, utókezelésére alkalmas kórházi ellátó
DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy korábbi parlamenti felszólalásában ön utalt arra, hogy az egészségügyi ellátórendszer átalakítása alatt minden esetben olyan fejlesztés értendő, amelynek nem az a lényege, hogy hol mi nem lesz, hanem hogy…
A/9942 Az ellátó rendszer átalakítása jegyében, mikorra tervezi a kormány a teljes kiszolgálásra szoruló, önmaguk ellátására képtelen, a járványos gyermekbénulást túlélő felnőttek egyéb megbetegedéseinek gyógyítására, utókezelésére alkalmas kórházi ellátó
DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyon örülök, hogy a Heine-Medin-esek jelen betegségének és a post-Heine-Medin-szindróma kezelésére vannak úgynevezett központok és vannak elképzelések, de azt hiszem, félreértett engem. A kérdésem elsősorban arra…
T/9401 Egyes törvényeknek a központi költségvetésről szóló törvény megalapozásával összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról
DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A T/9401. számú törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági módosító 10. §-ából többek között megtudhattuk, hogy az öregségi nyugdíj folyósítását a jogviszony létesítésének hónapját követő hónap első na…
T/9065 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ugyanarra a pontra szeretnék kitérni, mint Kiss Sándor képviselőtársam, csak egy más okkal. A jogszabálytervezet azt mondja, hogy amennyiben a gyógyszerész betekinthet a beteg adataiba, ezt csak akkor teheti meg - mondja a jogszabály -, ha…
T/9065 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Nagy Kálmán képviselő úr felszólalásával kapcsolatosan, amit a gyógyszerészetről és a gyógyszerész szerepéről mondott: azt hiszem, itt félreértés van. Lehet, hogy én értem félre a tárca szándékát, de itt nem ar…
T/9065 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. GYENES GÉZA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Ezt a javaslatot, mivel többségében az egészségügy mindennapi gyakorlatát érintő, a működésben tapasztalt kisebb problémák kiküszöbölésére irányuló rendelkezéseket tartalma…
T/9065 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szilágyi képviselő úr számára szeretném elmondani, mert ő említette, hogy itt azért feszültségek vannak az orvosok és a gyógyszerészek között, ilyen hatásköri villongások. Én nagyon örülnék, ha egy komolyan gondolkodó orvos nem érezne ilyet…
I/8976 Miért nem tesz határozott lépéseket az egészségügyi kormányzat, a gyógyíthatatlannak minősített rákos betegek túlélésének meghosszabbítása érdekében?
DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Magyarországon évente 35 ezer ember veszíti életét szörnyű kínok közepette, daganatos megbetegedés következtében, ez naponta több mint 90 ember halálát jelenti. Az eddig alkalmazott kemoterápiás szerek…