KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ha jól értettem, a képviselő úr nekem címezte a kritikáját. Én a vezérszónoklatomban is azt mondtam el, hogy a kistelepülési patikák kérdése egy nem egyszerűen megoldható és megválaszolható kérdés. Ugyanis teljesen nyilvánvaló, hogy a forgalom, illetve a bevételek alapján a kistelepüléseken nem lehet gazdaságosan patikát működtetni, hacsak nem vállalja az állam vagy a társadalombiztosítás, hogy valamiféle normatív módon ad többletfinanszírozást, ami a veszteségeket pótolja.

Lehet, hogy beszéltek arról, hogy hány patika zárt be a kistelepüléseken - de valaki készített erről elemzést, hogy miért zártak be ezek a patikák? Azért zártak be, mert más patikák nyíltak? Akkor gyakorlatilag a szolgáltatás, ahol nyíltak patikák, mégiscsak a betegeket szolgálja! Ha egy patika többféle és jobb szolgáltatást, ne adj' isten, kedvezményeket ad a fogyasztónak, azzal mégiscsak a fogyasztó jár jól, úgy gondolom, és a fogyasztó érdekében. Nehogy már elkezdjünk azon filozofálni, hogy be kellene zárni a nagy bevásárlóközpontokat, hogy a településekről ne oda menjenek az emberek bevásárolni, hanem helyben, a kisboltban próbáljanak mindent beszerezni. Ez azért mégiscsak nem a világ fejlődési irányába mutató kezdeményezés.

Ha egyébként ilyen az elképzelése vagy a kormánynak, vagy a kormánypártoknak, akkor tessék letenni azt, hogy miből és hogyan akarják finanszírozni és támogatni az ilyen jellegű patikák létrehozását.

Forrás: parlament.hu