BERÉNYI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt idők azt bizonyították, hogy azok a pénzek, amelyek romaoldalon különböző költségvetési fejezetekben voltak, azok nem úgy voltak felhasználva, ahogy kellett volna, tehát nem volt eredményes, az ÁSZ-vizsgálat ezt bizonyította.
Ha most a költségvetésben egy olyan felhasználás lesz, amely eljut a célba, és ehhez olyan szereplőket fogunk találni, akik hitelesek az ország részére, akkor azt hiszem, hogy az a réteg, amelyik nem közhasznú munkából és nem lebzselésből akar élni, az megtalálja ezt a célt, és azt hiszem, hogy az életben érvényesülni fognak ezek az emberek. Ez hasznos lesz a társadalom számára és hasznos lesz az egyén számára, a családok számára is.
Akkor, amikor a társadalom egyfajta szembenállást követ a hátrányos helyzetű kistérségben lévő cigány emberekkel, akkor nekünk egy másfajta gondolkodásmódot kell követnünk. Tudjuk azt, hogy mi váltotta ki az ellentétet. Az egyik oldalról az, hogy azt sugallták, hogy a magyarországi cigányságot telepumpálták a különböző költségvetési fejezetekben pénzzel, a másik felén a magyarországi cigányok viszont azt tapasztalták, hogy sajnos hozzánk nem jutott el semmi. Ezáltal az alakult ki, hogy vidéken a cigányok és nem cigányok most már ölre mennek, az egyik azért, mert azt mondja, hogy eltartott vagy, vérszívó vagy, a másik pedig azért, mert azt mondja, hogy én ennek nem vagyok részese.
Vagy a célzott pénzeszközök - és itt az általános vitában megfogalmazódott az, hogy miért van szükség a célzott pénzeszközökre: azért, hogy ezek a pénzeszközök tuti, hogy odaérjenek, azért, hogy az emberek egyfajta változáson essenek át. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.)
Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés