SEBESTYÉN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Miskolc-Diósgyőr képviselőjeként és 30 éve vízszolgáltató szakemberként örömmel üdvözöltem a 2011. évre vonatkozó költségvetés tervezetét. Komoly támogatással célszerű e törvénytervezetet kezelnünk, hiszen azon égető problémákat kezeli, kezdi orvosolni, amelyek hazánk életét gazdasági csapásokkal sújtották, az elmúlt 8 év kormányzásának köszönhetően. A hanyag és felelőtlen vezetés következtében a természeti katasztrófák is felmérhetetlen károkat okozhattak.

Fontosnak tartom, hogy kiemelten kezeli a tervezet azokat a feladatokat, amelyek többek között a természeti kincsekben gazdag, mégis hazánk leghátrányosabb régiói közé sorolandó Borsod-Abaúj-Zemplén megyét közvetlenül érintik. Hangsúlyozom, hogy olyan feladatokat vállalunk magunkra, amelyek segítik a gazdasági szakadékból való kilábalást, továbbá kezelik az ivóvízbázis védelmét, az árvíz és belvíz elleni védekezés feladatkörét is.

Fontos törekvés az ivóvízminőség-javító program és az, hogy a szennyvízelvezetést, illetve -kezelést rövid időn belül az európai normáknak megfelelő mértékben tudjuk megvalósítani. Ez a költségvetés előkészíti az átfogó vízgazdálkodás fenntarthatóvá tételét, ezért újra kell indítani az elmúlt 8 évben leállított víztározók létesítését és a mederszabályzást követően a gátrendszerek kivitelezési munkáit. Jellemző ránk, hogy ha sok a víz, akkor azon problémázunk, és az árvizektől félünk, ha kevés, akkor pedig az aszály miatt kezdünk pánikba esni.

Az ivóvízkincs védelmét minden előfordulási helyén - ez lehet felszín alatt vagy a felszínen - a legszigorúbban és következetesen be kell tartani. Különös figyelmet kell szentelni a felszín alatti vízkészletnek, mivel az ország lakosságának ellátásához ez a vízkészlet stratégiailag fontos. Az idevonatkozó jogszabályokat minden lakossal és gazdasági társulással meg kell ismertetni, és a végrehajtását szigorúan számon kell kérni. A jövőnk védelme érdekében nem kell visszariadni esetleges komolyabb büntetések kiszabásától sem.

Az egyre gyakrabban jellemző Felső-Tisza-vidéki árvizek miatt nagy szükség van a megfelelő műtárgyak megépítésére, illetve a már meglévő berendezések megfelelő műszaki állapotra hozására, mivel tudjuk, milyen károkat okoz egy-egy árvíz. Szeretném azt is hozzátenni, hogy városomban, Miskolcon a Szinva, amely alapjában egy kis patak, azért tudott ilyen mérvű károkat okozni az áradásával, mivel a meder tisztítása, karbantartása az elmúlt 8 év alatt egyszer sem valósult meg. Mehetünk tovább a többi borsodi településen, így például Felsőzsolca, Szikszó, Edelény vagy Bükkszentlászló problémájára is rossz rágondolni, hogy milyen károkat szenvedtek az árvíz miatt.

Az elmondott feladatoknak természetesen gazdasági, pénzben kifejezett vonzatai is vannak, ezért kérem a költségvetés támogatását és elfogadását, mivel meggyőződésem szerint ez a költségvetés megalapozhatja és megalapozza a jövő évekre országunk normális gazdaságpolitikáját.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu