SZŰCS ERIKA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Hát végre lassan kiderül az igazság, mert az matematikai lehetetlenség volt, hogy az átlagos féléves, és kétharmad részében nyolcórás foglalkoztatást kevesebb összegből több emberrel meg lehet valósítani.
Tekintettel arra, hogy a közfoglalkoztatottak közül nagyon-nagyon sokan dolgoztak - főleg kistelepüléseken, de nagytelepüléseken is - önkormányzati intézményekben, óvodákban, szociális idősotthonokban, sőt volt olyan város, ahol már az egészségügyi alapellátásban is, most pedig szemmel láthatóan az önkormányzatok finanszírozási pozíciója nem javul, sőt egy 5 százalékos létszám-leépítési kényszerrel vannak sújtva, azt gondolom, hogy ez a fajta módosítás, ami azt jelenti, hogy 30 vagy legfeljebb 45-50 napos foglalkoztatásra fogják megszólítani az érintetteket, ez egyrészt az önkormányzati feladatellátásban fog nagyon komoly problémákat jelenteni, és ez lesz a látszatfoglalkoztatás.
(9.00)
Hat hónapos foglalkoztatással már el lehetett érni a munkára való szocializációban komoly eredményeket. Kiderülhetett, hogy egy ember munkavégző képessége milyen, lehetett azt mondani a vállalkozónak, hogy garantálom, nyugodtan foglalkoztasd, ez az ember képes 8 órában hosszú távon rendesen teljesíteni, és kiválasztódott az az ember, akinek másfajta felkészítő vagy támogató szolgáltatásra, vagy esetleg képzésre van szüksége.
Azt gondolom, egy ilyen változás bűvészkedés lesz a számokkal, de valójában a munkaerő-kínálat hosszú távú javításához semmiképpen nem fog hozzájárulni, és ennek a levét majd két-három év múlva fogjuk meginni, amikor kiderül, hogy a vállalkozásoknak esetleg most már volna munkaerőigénye, de nincs munkaerő-tartalék, nincs akit foglalkoztatni tud, mert a három évet elbénáztuk, és nem felkészítettük az embereket, hanem megpróbáljuk bebizonyítani, hogy kevesebb pénzből lehet több embert foglalkoztatni értelmesen és hatékonyan.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés