DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Babák képviselő úrtól azt kérem, hogy ne próbálja meg kiforgatni a szocialista hozzászólók szavait, mi azt, hogy kapjanak bizonyos csoportok kedvezményeket, támogatjuk.

Azt gondolom, azt is világosan kifejtették képviselőtársaim, hogy az esélyegyenlőség jegyében mi szeretnénk még egy másik szempontot is a tárgyalás témájává tenni. Most kaptam egy e-mailt egy férfitól. Nem hatalmazott fel, hogy a nevét felolvassam, de azt írja, és kéri, hogy hozzuk szóba itt a parlamenti vitában, hogy 88 éves beteg édesanyját ápolja egyedül, egyetlen gyermekeként, férfiként; részt vesz a Prémium-programban, mert így ez kedvezőbb számára, mintha az ápolási díjat venné igénybe, az egy rendkívül alacsony összeg, és ha rá is kiterjedne ez a fajta kedvezmény, akkor sokkal kedvezőbb körülmények között tudná az egyetlen gyermekeként a 88 éves édesanyját ápolni. Én azt gondolom, ezek azok a szempontok, amelyekről beszéltünk.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból. - Szórványos taps az LMP soraiból.)

Forrás: parlament.hu