DR. NAGY GÁBOR TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Ház! Feltették a kérdést, hogy mit kellene tenni, és miért csak a büntetőjogra gondolunk. Szeretném elmondani, hogy én annak idején egy országgyűlési határozati javaslatot is kidolgoztam és beterjesztettem volna a Ház elé, amikor 2004-ben először foglalkoztam ezzel a kérdéssel. Nem rajtam múlt és nem házszabály-ellenesség miatt történt, hanem az akkori kormánytöbbség döntéséből, hogy még ezt sem vették tárgysorozatba sem.

Mit kellene tenni? Szükség van prevencióra, szükség van arra, hogy a fiatalokat felvilágosítsuk ezekben az ügyekben, ifjúsági akciókat, ifjúsági programokat kellene szervezni. Szükség van egy városrehabilitációra, meg kell tisztítani a falakat; ez több száz millió forintot, akár milliárdos tételeket fog felemészteni, ha egyáltalán a végére érünk ennek valaha. És szükség van ennek a pillérrendszernek, a cselekvési program pillérrendszerének a harmadik ágára, a szankciórendszerre. Ez az a szankciórendszer, amire én mindig azt a visszautasítást kaptam, hogy benne van a Btk.-ban a rongálás, ez alapján kell eljárni. Tessék azonban megmondani, hányan jártak el. Mert ha végignézzük az utcákat, akkor látjuk, hogy körülbelül milyen volumenű ez a tevékenység, a károkozás, és ugyanakkor, ha megnézzük az igazságügyi statisztikákat, egyáltalán nem látjuk ennek a számszerűségét. Nos, ez a probléma. Tehát kell egy szankciórendszer is, azért, hogy visszatartó ereje legyen, kell egy szankciórendszer, hogy a jogalkotó kifejezze, hogy ez társadalomra veszélyes magatartás, nem értünk vele egyet.

Az önkifejezés egészen más történet, és a legálfalak kérdése ettől még teljesen legitim módon megvalósítható, kijelölhető, ha valaki ezzel egyetért, ám helyezzen el rajta graffitit; ezzel nincs semmi probléma, ez nem a Btk.

Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu