MICHL JÓZSEF (KDNP): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Én is egy kicsit megdöbbenve hallom ezeket a hangokat a másik oldalról, és azért kértem szót, mert úgy gondolom, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat tökéletesen beleilleszkedik abba a sorozatba, amelyet a kampány során a Fidesz-KDNP az embereknek megígért. Mégpedig abba, hogy számunkra első a család, és szeretnénk a család méltóságát és - ha szabad ezt a szót használnom - szentségét visszaállítani és erősíteni. Ebben a körben pedig az édesanya tisztessége mindenek előtti, éppen ezért is tartjuk és természetesen tartom én magam is nagyon-nagyon méltónak és helyesnek ezt a törvényjavaslatot.

Furcsa, hogy szocialista képviselőtársaink ilyen vehemenciával támadják ezt a törvényjavaslatot. Bár ha végignézzük az elmúlt esztendők nyugdíjjal kapcsolatos döntéseiket, javaslataikat és csonkításaikat, akkor persze természetes ez a hozzáállásuk, most viszont érdekes mód az igazságtalanságot emlegetik akkor, amikor több tízezer ember számára nyílik meg az a lehetőség, hogy a munkában és a gyermeknevelésben eltöltött idejét tisztességgel számolva korábban mehessenek nyugdíjba, hamarabb térhessenek vissza a teljes család körébe, és segíthessék gyermekeiket a gyermeknevelésben, családjukat az együttlétben. Remélem, hogy sikerül még a vita során ezen a gondolkodásmódjukon változtatni, és különösen most így advent idején, amikor amúgy is többet gondolunk a családra, ez talán hasznos lenne.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu