DR. NYITRAI ZSOLT nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm szépen a szót és a lehetőséget. Az általános vitában, amit a múlt héten folytattunk le itt közösen a parlamentben, az derült ki, hogy a nemzeti adatvagyon törvény alapkoncepciójával gyakorlatilag minden parlamenti párt egyetért. A vitában és a benyújtott módosító javaslatokban sem látta a kormány azt, hogy koncepcionális eltérés van abban a gondolatban, amit mi a nemzeti adatvagyon védelméről megfogalmaztunk.

A lényeg az, hogy az elmúlt évek folyamán egy olyan hibás gyakorlat alakult ki ezen a területen, hogy az állam és az állampolgár számára fontos adatok kikerültek az állam felügyeleti köréből, magáncégekhez kerültek. Azt gondolom, hogy ilyen szinte egyetlenegy országban sem fordul elő. A kormányzat határozott fellépéssel ezzel a hibás gyakorlattal egyértelműen szakítani akar, ezért hozta ide ezt a törvényt az Országgyűlés elé. Definiálni kívánjuk a nemzeti adatvagyont és annak védelmét. Egy felelősségteljesebb állami szerepvállalást fogunk megvalósítani ezen a területen is az elkövetkező években.

Ami a benyújtott módosító javaslatokat és a részletes vitában elhangzottakat illeti: három csoportba tudom kategorizálni az elhangzott véleményeket. Az egyik az, amelyik az adatvédelemmel, az adatkezeléssel, az adatfeldolgozással foglalkozik, a másik a büntető törvénykönyv módosítására tér ki, a harmadik pedig a törvény hatálybalépésének a kitolására tesz javaslatot. A módosító javaslatokat konstruktívan és szakmai módon kezeltük. Szeretném ezen a ponton jelezni Varga képviselőtársamnak, hogy a kormány a Steiner képviselő úr által benyújtott módosító javaslatot támogatja. Ami a többi módosító javaslatot illeti: azokat szakmai és kodifikációs okok miatt nem tudjuk támogatni. Az első csoportba sorolt adatvédelemmel, adatkezeléssel, adatfeldolgozással kapcsolatos módosító javaslatokról az az álláspontom, hogy az adatvédelmi törvény, illetve az elektronikus közszolgáltatásokra vonatkozó törvény egyértelműen szabályozza, hogy a hatóságok célhoz kötötten kötelesek eljárni ilyen esetekben, tehát ezt már szabályozza a magyar jog, és ezt természetesen mindenkinek be kell tartania.

Ami a nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartás elleni bűncselekmény kiegészítésével kapcsolatos észrevételeket tartalmazza: ettől a büntetőtörvénykönyv-módosítástól sajnos nem tudunk eltérni. Ahogy említettem önöknek, határozott fellépésre készül a kormány, és természetesen végső eszközként fogja ezt majd alkalmazni, ha erre sor kerül.

Ami pedig a hatálynak az előrehozására vagy pedig a kitolására vonatkozik - mert mind a két irányba érkeztek módosító javaslatok -, azokat szintén nem tudjuk támogatni, egyrészt azért, mert tovább tolni a hatályt teljesen felesleges, hiszen, mint említettem, gyors és határozott lépésre van szükség, a határidő lerövidítése pedig veszélyeztetné a megvalósítás tökéletességét vagy hibanélküliségét, úgyhogy erre az időszakra mindenképpen szükség van.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Még egyszer köszönöm a pártok konstruktív hozzáállását a nemzeti adatvagyonról szóló törvényhez, köszönöm a módosító javaslataikat és köszönöm a véleményüket. Bízom benne, hogy a Magyar Országgyűlés e törvény elfogadásával egy súlyos, komoly, az elmúlt években kialakult hibát tud gyorsan és határozottan orvosolni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu