OBRECZÁN FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mint az várható volt, éles vita alakult ki a kamarákkal kapcsolatban. Én nem osztom Gőgös képviselőtársam aggodalmát, azért sem, mert úgy érzem, hogy az a rendelkezés áll, amit megfogalmazott, és szükség is van rá. Épp Göndör képviselőtársam említette meg, hogy az alatt a pár nap alatt bármi történhet, ezért ragaszkodunk az eredeti állapothoz, ragaszkodunk a november 30-ához. Bízunk benne, hogy nem fog történni semmi, mégis úgy érezzük, hogy szükség van egy fordulópontra.

A másik dolog, Gőgös képviselőtársam: november 30. és december 31. között már az agrárkamaráknál sem történik olyan nagy változás, hogy azt ne tudnák összesíteni. Arra kérem önöket, hogy ne tételezzenek fel a Fidesz részéről teljes mértékben rossz szándékot a kamarákkal kapcsolatban. A kamara '94-ben alakult, 2001-ben újjászerveződött, és most ismét szükség van az újjászerveződésre. Azt kérem, hogy fogadják el tőlünk ezeket az indítványokat.

Köszönjük szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu