VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Dancsó képviselő úr, egy kicsit, meg kell hogy mondjam őszintén önnek, megmosolyogtam, amikor arra biztatott minket, hogy miért nem nyújtunk be törvénymódosításokat. Amikor utoljára én az önök bizottságában jártam, ön is ott ült, amikor három, gazdasági jellegű törvénymódosításomat úgy söpörte le a bizottság, hogy kiderült, hogy a kormányzat részéről eljáró hivatalnok el sem olvasta az előterjesztésemet, és azok a társadalmi partnerek, akik a bizottság ülését a hátsó sorokból figyelemmel kísérték, erősen megmosolyogták a kormányzati választ az elutasításra, mert abból a napnál is világosabban kiderült, hogy halvány fogalma nincs a kormányzat részéről eljáró hivatalnoknak arról, hogy mit tartalmaz az előterjesztésem. Ilyen szempontból tehát egy kicsit szkeptikusak vagyunk, amikor egy újabb törvényjavaslatot nyújtunk be, mert tudjuk, hogy ezt is le fogják szavazni, függetlenül annak tartalmától.

Megjegyzem egyébként, hogy akkor, amikor erre sor került, mintegy vádlón meg is kérdezték a kormánypárti képviselők, hogy készítettem-e én ahhoz költségvetési hatástanulmányt, miközben akkor már túl voltunk hatvan törvényen, amit önök itt elfogadtattak azzal a kétharmados szavazógéppel, ami működik itt a tisztelt Házban, és jól tudjuk, hogy egyikhez sem készült költségvetési hatástanulmány. De azért tényleg bájos, amikor ezt ellenzéki képviselőktől számon kérik.

A költségvetés tartalékképzésével kapcsolatban engedjen meg néhány gondolatot! Közel 100 milliárd forintról beszélünk, amit most költségvetési tartalékként ilyen módon önök meg szeretnének jeleníteni. Nyikos képviselő úr elmondta, hogy milyen módon lehetne a tartalékképzés csapdájából kikerülni, és elmondta azt is, hogy alapvetően mi ezzel nekünk a problémánk. Azért 100 milliárd forinthoz közeli összegről beszélünk, ami már korántsem zsebpénz, ez már messze nem az a kategória, ami belefér abba, amit tolerálhatnánk egy demokráciában. Azért van az Országgyűlés, és azért fogadjuk el a költségvetésről szóló törvényt évről évre, mert úgy gondoljuk, hogy annak a pillanatnyilag 386 parlamenti képviselőnek kellene rendelkezni az ország pénzéről, nekik kellene többségi véleményt mondani arról, hogy egyetértenek-e a költségvetés sarokszámaival, vagy sem.

Ha 100 milliárd forintot csak úgy kivesz a kormányzat, aztán tetszése szerint tovább növel - én értem, hogy persze, megvan önöknek erre a törvényi lehetőségük, hiszen összeállt a kétharmad -, ez mégiscsak az önkényes gazdasági lépések irányába mutat, és afelé, hogy a kormányzat, bár kétharmad birtokban van, azaz a cselekvőképességének teljes birtokában ténykedik jelenleg, még próbálja ezen túl is megnövelni a saját mozgásterét.

Jövőre lehet, hogy a tartalékképzés már 200 milliárd lesz, és az önöktől megszokott kormányzati arrogancia arról fog szólni a sajtóban, hogy igen, igen, mert ez egy sokkal előrelátóbb kormány, mondjuk, kétszer annyira előrelátó, mint eddig volt bárki, hiszen nagyobb lett a tartalék, holott nem arról van szó, csak önök szeretnék a parlament megkerülésével elkölteni ezeket az összegeket. Teljesen nyilvánvaló, hogy ebbe ilyen módon egy ellenzéki párt nem mehet bele.

Hivatkozik itt képviselő úr arra, hogy látjuk utólag, hogy mire költötték a pénzt. Éppen arról folyna itt a vita, hogy a költségvetési törvényen belül szeretnénk ennek a 100 milliárd közeli összegnek is a sorsát látni, szeretnénk róla dönteni, nem utólag szeretnék tudomást venni arról, hogy a kormány mire szerette volna költeni ezt a 100 milliárdot. Mondom még egyszer, irdatlan pénz. Előzetes döntést szeretnénk ezzel kapcsolatban hozni itt az Országgyűlésben.

Többször szóvá tettük eleve azt is, hogy nem elég részletes a költségvetés, nem nyerhetőek ki kellő mélységben belőle információk, amelyek aztán képviselői döntések megalapozottságához vezetnek. Gyakorlatilag önök most ezt ismét megtoldják egy újabb lépéssel.

Arra hívnám föl képviselő úr figyelmét - ez most már inkább ilyen gazdasági, részint mikroökonómiai jellegű magyarázat talán -, hogy akkor, amikor az önkormányzatok helyzete kapcsán önök itt a parlamentben rendszeresen nagyon bírálóan szóltak az előző kormányokról, arról beszéltek, hogy nem kiszámítható az önkormányzatok gazdálkodása, hiszen a költségvetés nagyon durván hozzányúlt az önkormányzatok pénzeihez, gyakorlatilag most önök ugyanezt teszik pepitában, tehát én olyan túl nagy különbséget, őszintén szólva, nem látok. És ha megnézzük a költségvetés sarokszámait, bizony azt láthatjuk, hogy bár elvileg szóban lezajlottak itt forradalmi változások, forradalom történt a szavazófülkékben, azért bizony a költségvetés sarokszámai változatlanok maradtak, azok a megszorító intézkedések, amelyeket meghoztak az előző szocialista kormányok, most is érvényben maradtak. Nem látom tehát azt, hogy a kormányzat azokat az ígéreteket, amelyeket még a választási kampány során megfogalmazott, betartotta volna, nem látom azt, hogy egy kiszámítható finanszírozási pályát kínálna jelenleg az önkormányzatok számára.

Föl szeretném hívni képviselőtársam figyelmét arra, hogy amikor az adóerő-képességről beszélünk, és a jelenlegi önkormányzati finanszírozási rendszer gyengeségeit vonjuk górcső alá, akkor bizony van itt egy-két olyan gazdasági probléma, amire azt látjuk, hogy a kormányzat nemhogy válasza nincs, de még fogalma sem róla, hogy mit is kezdjen ezzel a kérdéssel. Ez pedig nevezetesen az, hogy természetes módja a gazdasági fejlődésnek az, hogy bizonyos helyeken úgynevezett növekedési pólusok alakulnak ki, egyes térségekben megjelennek technológiaigényes cégek, ezeknek a tevékenysége nagyon sokszor egymásra épül, egymást egészíti ki, ezek aztán magas hozzáadott értékű tevékenységet folytatnak, például gondoljunk csak a közép-magyarországi régióra, amit alapvetően célszerű lenne megbontani, de mégiscsak itt azért technológiaigényes cégek tömege jelenik meg, amelyek húzzák erősen a GDP-t. Erre az nyújtana megfelelő kormányzati választ, ha az önkormányzatok számára lehetővé tennék azt, hogy valóban érvényesüljön ugyanaz a fajta elvonási szisztéma, mint ami a személyi jövedelemadózásban van, tehát ha tízszer annyit keres, tízszer annyit adózik, és nem hússzor annyit vagy harmincszor annyit.

Akkor, amikor megnézzük, hogy a gazdasági kilátások mit mutatnak, milyen potenciális növekedési esélyei vannak egy-egy régiónak, akkor azt kell látnunk, hogy adott mennyiségű pénz egy régióban sokkal hatékonyabban, költséghatékonyabban hasznosul, mint mondjuk, egy másik régióban. Erre is előbb-utóbb meg kell találni a megfelelő kormányzati választ, mert egyelőre ez is hiányzik. Egyelőre most egy félig-meddig egalizáló szisztémát láthatunk, őrült nagy területi különbségekkel, nagyon sokszor pedig azt láthatjuk, hogy a régióközpontot nagyon erősen támogatják, miközben a kisebb települések ott, ahol kevesebb pénzből sokkal nagyobb eredményeket el lehetne érni, lemaradnak. Tehát ez is egy olyan dolog, amit szerintem érdemes volna átgondolni.

Végül, de nem utolsósorban pedig arra hívom föl képviselő úr figyelmét, hogy amikor a Jobbik megfogalmazta a saját javaslatait a Költségvetési Tanács elnökének, aki a gazdasági és informatikai bizottságban járt, akkor bizony azt láthattuk, hogy bár teljesen másképp látjuk a világot, alapvetően szakmai kérdésekben azért nagy egyezés mutatkozik. Mi ugyanis megfogalmaztuk ott azt, hogy lehetőség szerint olyan költségvetési tervezést kellene nyújtani, amely a gazdasági szektorok mindegyike számára megnyugtató, előrelátható képet fest. Ez pedig azon nyugodna, hogy bevezetnénk egy-egy kormányzati ciklusra legalább négyéves kitekintéssel a paygo-szabályt, amely most csak az aktuálisan érintett költségvetésre érvényes - tehát hogy nem lehetne rontani a költségvetési egyenleget már abban a kormányzati ciklusban -, és nagyon fontos lenne az, hogy végre áttérjünk a programalapú költségvetésre.

Én nagyon köszönöm képviselő úrnak, hogy ki is emelte azt, hogy az elmúlt 12 évben, amióta ön parlamenti képviselő nem volt még olyan párt, amely ilyen gondolatokkal hozakodott volna elő, mint amit Nyikos úr is megfogalmazott. Lesz még jó néhány ilyen, képviselő úr, mi ugyanis valóban nem az elmúlt húsz év pártjaihoz tartozunk, más gondolatokat más szakmai érvelésekkel fogalmazunk meg, s megjegyzem egyébként, hogy ezek az érvelések nem példa nélkül állóak a világban, több országban láthatunk erre már hasonló sikeres kezdeményezéseket, ezt szeretnénk itt is meghonosítani.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu