GÚR NÁNDOR, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mint Kara Ákos alelnök úr mondta, 14 támogató, 2 tartózkodás és 2 nem álláspont rögzítése mellett került általános vitára támogatásra ez a törvényjavaslat. Egy összetett törvényjavaslatról van szó. Összetett, a szociális ügyek kezelésétől kezdve a foglalkoztatási ügyek sokaságán keresztül hordoz magában sok mindent.

Azt gondolom, és a bizottsági ülésen is ennek adtunk hangot, hogy az a baj, hogy ez a törvénytervezet igazából az elmúlt fél esztendő alapvető hibáinak a toldozgatását-foldozgatását kívánja megtenni. Hogy miről beszélek? Arról, hogy az alapvető elkövetett hiba gyakorlatilag az, hogy amikor szociális ügyekhez, foglalkoztatási ügyekhez érkezünk, akkor kezdenek el azon gondolkodni kormánypárti képviselőtársaink, hogy hol lehet egy picit csurgatni azoknak az embereknek, akiktől az elmúlt időszakban oly sokat elvettek. Gondoljanak csak vissza az egykulcsos 16 százalékos személyi jövedelemadóra, mosolyog Soltész államtitkár úr, ahol ő majd január 1-jétől havonta, mondjuk - nem tudom, mert nem számoltam ki -, 150 ezer forinttal többet fog eltenni nettóban, miközben azokat az embereket érintve, akikről ez a törvénytervezet szól, azok majd jó esetben valahol ugyanazt az összegszerűséget fogják zsebre tenni, mint amit a korábbi időszakban zsebre tettek. De ez nemcsak Soltész Miklós államtitkár urat érinti, hanem Gúr Nándor képviselőt is, csak nem olyan mértékben, mint az államtitkár urat.

Szóval azt gondolom, hogy a szociális és a foglalkoztatási ügyek tekintetében az alapvető probléma ott van, hogy mondom: toldozunk és foldozunk, és akkor foglalkozunk ezekkel a kérdésekkel, és olyaténképpen, amikor is ezek az emberek már nem ezt, hanem ettől sokkal többet érdemelnének.

A másik része, amiről majd az általános vitában szólni fogok, az alapvetően a foglalkoztatási ügyek kérdéskörét érintette, a nemzeti közfoglalkoztatási program kérdéskörét, amely természetes, hogy egy nemzeti együttműködés jegyében ilyeténképpen szól, csak a tartalma nem ugyanaz, mint amiről szólnia kellene.

Köszönöm szépen. Ez volt a summázata a kisebbségi véleményünknek. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu