PÁL TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Az előterjesztő ebben a törvényjavaslatban igazából három kört próbál meg jogszabályban rendezni, ami a társasházak mindennapjait érinti. Az első a szervezeti és működési szabályzatokban a nem lakás céljára szolgáló helyiségek, mondhatjuk úgy, hogy üzlethelyiségek tevékenységi körének az engedélyezése, megtiltása a társasházak számára, hogy milyen tevékenységet lehet az adott üzlethelyiségben folytatni. A második kör, amiben javaslatot tesz az előterjesztő, az a háromhavi díjhátralékkal vagy elmaradással bírók ügyének kezelése, és itt a jelzálogjog bejegyzését javasolja az előterjesztő, ami már ma is működik, csak hat hónapban határoztuk ezt meg. A harmadik kör pedig, hogy a gazdasági ellenőrzési rendszerben hoz tisztázó és a társasházi közösséget erősítő javaslatokat, a mindennapi működést segítő javaslatokat.

Valójában azt lehetne mondani, hogy mind a három javaslat tényleg olyan, ami a társasházak működését valóban segíti, ami a mindennapi működésüket nyomasztja, ott segítséget jelent nekik, de azt is látni kell, hogy sok minden van, ami kimaradt a szabályozásból, ami a társasházak számára már évek óta fontos lett volna, hogy szabályozásra kerüljön, és jó lett volna, hogy ha már egyszer hozzányúlunk ehhez a törvényhez, akkor ezekre a kérdésekre is választ adunk.

A hozzászólásom végén el fogom mondani azokat a pontokat, amelyeket fontos lett volna szabályozni. Valószínű, hogy ha a törvény előkészítésénél egy szélesebb körű konzultáció, egyeztetés történik, akkor talán ezek a kérdések is belekerülhettek volna a törvényjavaslatba. A társasházak közös képviseletének ma már nagyon sok szervezete van, amely működik, akik szívesen vettek volna valamifajta együttműködést vagy párbeszédet a törvény előkészítése kapcsán.

A társasházi működés, a társasházi lét bizonyos értelemben egyfajta kényszerként van jelen a mai magyar társadalomban, a mindennapjainkban. Több millió emberről szól, hiszen a rendszerváltás környékén, azt megelőzően, illetve az után nagyobb számban az önkormányzatoktól rengetegen vásárolták meg a korábbi bérlakásukat, legyen ez akár egy panelházban vagy éppen egy tömbházban, vagy egy belső udvaros, körgangos házban.

Amikor megvásárolták a lakást, akkor sokan azt gondolták, hogy megvették a lakást, ők most tulajdonosok, és innentől kezdve minden más el van felejtve, csak az, ami a lakáson belül van, az az, amivel nekik foglalkozniuk kell, és kevesen voltak tisztában azzal a problémával, hogy megvették a lakásokat, de ezzel együtt maga a társasház közössége megvásárolta a házat is, megvásárolta a ház egészét, annak örömeivel és bánataival, terheivel és lehetőségeivel együtt. Megvásárolta a rossz minőségű tetőt vagy megvásárolta a homlokzatot, a bejárati kaput vagy éppen a házat körülvevő udvart, és arról is gondoskodniuk kell. Ez a tulajdonosi tudat kevésbé volt jelen akkor, amikor ezek a vásárlások megtörténtek, amikor a tulajdonjog átkerült a lakók kezébe. Mára ez már azért egy kicsit erősödött, egy kicsit jobban alakul.

Azt is láttuk az elmúlt húsz évben, hogy volt egy új jelző, azt úgy hívták, hogy potyautas; ez az a társasházi tulajdonos, aki ugyan megvásárolta a lakását, de valahogy nem kívánt hozzájárulni a társasház működéséhez. Ebben két kategória van. Van egy, aki tudatosan vállalja vagy tudatosan alakította ki ezt a potyautas kategóriát, hiszen attól függetlenül, hogy ő fizet vagy nem fizet, maga a társasház, a közösség működik, takarítják a lépcsőházat, működik a világítás, ő kevésbé járul hozzá, az előnyeit élvezi ennek a működésnek, de nem járul hozzá ezekhez a terhekhez. És persze van egy másik kategória, amely kategóriáról itt most a törvény is szól, aki élethelyzetéből adódóan, szociális helyzetéből adódóan nem tudja vagy nem tudta vállalni azt, hogy azokat a költségeket, azokat a terheket fizesse, amelyek ráhárultak. Ebben a kérdésben nagyon sok próbálkozás történt már, hiszen az adósságkezelési teher, a díjhátralékosok ügyének a kezelése az önkormányzatok részéről pontosan azt a célt szolgálta, hogy ne halmozódjon fel olyan nagyméretű tartozás, ami később ahhoz járul, hogy jelzáloggal megterhelik az adott tulajdont.

Tehát, mint ahogy mondtam, a lakással együtt megvásároltuk a házat is, annak szépségeivel és terheivel együtt, és persze terhet jelentett a lakóházak felújítása. Ebben a kérdésben az elmúlt húsz évben nagyon sok próbálkozás volt, hiszen az önkormányzatok lehetőségeikhez, erőikhez mérten megpróbáltak valami segítséget adni a társasházaknak pályázatokkal, visszatérítendő vagy vissza nem térítendő pályázattal, kamatmentes kölcsönökkel vagy egyéb juttatásokkal. Volt, aki ezzel tudott élni. Ennek eredményét lehet is látni egy-egy nagyobb városban, a fővárosban egy-egy kerületben, igen szépen felújított házakat lehet látni. Ennek a programnak egy kiemelkedő része volt a panelprogram, ami a paneltársasházakról szólt az elmúlt években. Ha a jelen lévő képviselők kimennek a városba és körbesétálnak, szinte nincs olyan kerület, nincs olyan utca, ahol ne látnának valamilyen megújuló, szép panelházat.

Az is világos, hogy ez a felújítási folyamat, az ebben való részvétel egy társasház részéről egy másfajta működést, egy másfajta magatartást és gondolkodást igényel, mint ahogy még azt jó néhány évvel ezelőtt megszokhattuk, hiszen azt igényelte tőlük, hogy üljenek le a társasházban a társasházi közösségek, beszéljenek az előkészítésről, annak a műszaki tartalmáról, a menetéről, hozzanak döntéseket, a felújítást bonyolítsák le, a végén pedig el kell számolni a pályázaton kapott összeggel. Ez az elszámolás is egyben az, ami azt gondolom, hogy a törvényalkotó részéről itt most módosítást igényel, hiszen a panelprogramra való válasz az, ami a törvénymódosításban van, az azzal való elszámolást kellett a társasházaknál rendezni.

Persze, miközben megvásároltuk a lakásokat, a felújításokkal és annak örömeivel és bánataival együtt éltünk, közben egy új szakma is keletkezett, ez pedig a közös képviselő, a közös képviselet mint új szakma, amely szakma képviselőinek nagyon sok tudással kell rendelkezniük.

A kezdeti lelkesedés, amikor egy adott házban valakit megbíztak azzal, hogy ő a közös képviselő, mára ez már egy professzionális szakmává nőtte ki magát, hiszen költségvetéshez kell értenie, jogot kell tudnia, műszaki ismeretekkel kell bírnia, és talán van egy olyan része ennek a dolognak, ami a legnehezebb: tudni kell bánni a házban lakókkal, a tulajdonosokkal, és ez sok esetben nem a legkönnyebb helyzet.

A törvénymódosítás a társasházban lakókat védi azzal a szándékával, amit a 17. §-ban fogalmaz meg, ahol azt rögzíti, hogy milyen tevékenységet nem lehet folytatni egy adott társasház üzlethelyiségében.

Azt gondolom, hogy ez jó, de azt is látni kell, hogy azért a kör annál kicsit szélesebb, mint amit a törvény megfogalmaz, és mint amit államtitkár úr is mondott.

Mondok példát erre. Ma már nagyon könnyen megoldható, hogy egy kis üzlethelyiségben gyorspékség működjön, vagy olyan tevékenységet végezzenek, ahol nagy kazánok működnek. Ennek a tevékenységnek nagyon kellemes illata van, amikor éppen süti valaki a fagyasztott süteményt, de szeretném jelezni, hogy ha önök elmennek abba a társasházba, ahol alul egy ilyen gyorspékség működik, a fölötte lakók mind-mind nagyon haragudnak ezért a tevékenységért, de ugyanilyen a gyrossütő vagy éppen a pizzasütő, hiszen ez nem zajjal jár - most a zaj annyi, hogy oda járnak vendégek -, de az a szag, az az illat, ami ott van, a házban fölfelé terjed. Azt gondolom, hogy érdemes volna ezt a tevékenységet is abba a körbe bevenni, amiről a társasház külön dönthet, hogy ilyen tevékenységet enged vagy nem enged az adott házban, az adott üzlethelyiségben.

Én több olyan lakásban voltam ferencvárosi képviselőként, ahol behívtak, és azt mondták, hogy nézzem meg és szagoljam meg a ruhákat. Mindegyiknek ilyen nagyon erős zsírszaga volt, míg persze lent a büfében nagyon kellemes illatok terjengtek. (Novák Előd közbeszól.) Azt én nem tudom; nagyon kedves idős néni volt, aki behívott, és megkért, hogy ezt hadd mutassa meg.

Forrás: parlament.hu