VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Több ajánlási pontot szedtünk össze, úgyhogy nem nehéz sajnos kifutni a hatperces időkeretből.
Vissza szeretnék kanyarodni egy picit a Bödecs Barna képviselőtársam által jelzett 8. ajánlási ponthoz, ahol a számviteli törvénnyel szerette volna összhangba hozni az önök szabályozását. Itt sajnos ismét azt tapasztaljuk, hogy a kormányoldalnál nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal. Az egyik előterjesztést készítő minisztériumnak vagy részlegnek fogalma sincs arról, hogy milyen jogi környezetet kell hogy szabályozzon az adott törvényben, fogalma sincs arról, hogy az egyik törvényi rendelkezés esetleg üti a másikat. Én nemegyszer fölhívtam már hasonló jogi mulasztásokra itt a figyelmet, gyakorlatilag mindannyiszor teljesen szükségtelenül.
Csak emlékeztetni szeretnék arra, hogy amikor a különadóról szóló jogszabály elfogadására sor került, akkor is fölálltam és figyelmeztettem önöket, hogy ez a rendelkezés ilyen módon jó eséllyel alkotmányellenes lesz, és a későbbiek folyamán is gyakorlatilag az általam és Lenhardt Balázs képviselőtársam által kidolgozott törvényjavaslatot nyúlta le a kormány, és nyújtotta be gyakorlatilag saját előterjesztésként. Megjegyzem egyébként, nem baj, csak akkor, amikor arra gondolnak, hogy leírja egy jobbikos képviselő önök számára a törvényjavaslat indoklásában itt a 8. ajánlási pontnál azt, hogy miért szükséges 8 évig az iratmegőrzés kötelezettségét előírni a munkáltatók részére azért, hogy a számviteli törvénnyel összhangba hozzuk a jelenleg előttünk fekvő közlekedési törvényi szabályozást, akkor én azt kérem önöktől, hogy legalább arra vegyék azt a minimális fáradságot, hogy fölütik a megfelelő törvényhelyet, megnézik, és meg fogják látni azt, hogy szakmailag alátámasztott, alaposan kidolgozott módosító javaslatról van szó, amelyet nem kell azért elutasítani, mert a Jobbiktól érkezik, hiszen van szakmai és van törvényességi alapja. Ez tehát ismét csak a konstruktivitás és a korrekt szakmai munkának a hiánya a kormányoldalon; én rettenetesen fájlalom egyébként az ilyen eseményeket.
A 13. ajánlási pontban Riz Levente képviselőtársam a jármű visszatartásának szabályairól szóló rendelkezést venné ki a törvényből. Emlékeztetni szeretnék arra, hogy a bírság megfizetésének garanciáját szeretné ilyen módon megteremteni a jogalkotó. Most mondhatnánk azt nagyvonalúan, hogy ezt nyugati mintára teszi, hiszen hasonló szabályozást találunk ott is, csakhogy, uraim, ez nem igaz, ugyanis azok a finom részletszabályok kimaradtak a törvényből, amelyek a nyugati országok hasonló gyakorlatára jellemzőek. Itt ugyanis nem feltétlenül arról van szó, hogy a járművet kell visszatartani. A járműről vagy a járműből ki kell szedni akkora ellenértékű árut - ezt egy kamionról például nem nehéz -, vagy egy olyan tárgyra szert tenni a járművezetőtől, amely garanciája lehet annak, hogy a tárgy értékesítésével befolyik a kiszabott a bírság összege, és az az eljárási díj, amely ennek a behajtására irányul.
Én azt kérem önöktől, hogy egyszer próbáljanak felnőni a nyugat-európai mércéhez, próbáljanak felzárkózni ahhoz a színvonalhoz. Nem kell teljesen új dolgokat kitalálni, át kell venni egy sikeres, megvalósult nyugat-európai szabályozást, és ilyen módon át kell ültetni a magyar gyakorlatba. Én tehát nem értek egyet azzal, hogy Riz Levente képviselőtársam eltörölné ezt a teljes paragrafust, én azzal értenék egyet, hogy átvegyük a sikeresebb nyugat-európai gyakorlatot, és átültessük a magyar jogi környezetbe. Azt kellett volna tennie a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak is ebben az esetben.
Riz Levente képviselőtársam a 27. ajánlási pontban, ugye, személyében is érintett a Ferihegyi repülőtér üzemeltetése kapcsán, a repülőtér működtetésére, üzemeltetésére vonatkozó szabályozást módosítaná azzal, hogy új rendelkezéseket állapítana meg a törvényben, így például azt is, hogy új repülőtér nem létesíthető, illetve meglévő repülőtér nem fejleszthető mindaddig, amíg a tervezett forgalom nagyságára és összetételére kiszámított biztonsági, akadálymentes és zajgátló védőövezeti kijelölő jogerős határozat nem áll rendelkezésre. Hölgyeim és Uraim! Ez azt jelentené, hogyha most elfogadják ezt a javaslatot, hogy gyakorlatilag Ferihegyet be lehet zárni roppant rövid időn belül, vissza lehet fogni a fejlődését csak azért, mert mindig lesz valaki, aki megfelelő jogi akadályokat, megfelelő fellebbezési lehetőségekkel élve a Ferihegyi repülőtér útjába gördít.
Itt sokkal inkább azt láttuk volna célravezetőnek - és ebben egyébként, megjegyzem, amit az előbb említettem, szakmai konszenzus bontakozott a bizottságon belül -, hogy együtt kezeljék az épített környezetről szóló törvényeket a repülésforgalomra vonatkozó törvényi szabályozással, próbálják összehangolni az erre vonatkozó törvényi szabályozást, és konkrétan olyan előírásokat fogalmazzanak meg - és tekintetemmel Márton képviselőtársamat, légügyi biztos urat keresem -, olyan ajánlásokat fogalmazzanak meg, illetve olyan kötelezettségeket írjanak elő, hogy például hajtóműfékkel nem közelítheti meg a repülőteret, a kifutópályát és a többi.
(13.50)
Tehát volnának olyan technikai korlátozások, amelyek a zajártalom csökkentését céloznák. Ez a légitársaságok számára nyilván valamekkora többletterhet jelentene, de technikailag máshol is hasonlóan szabályozzák ezeket a kérdéseket. Ebben az esetben is így kellett volna tenni. Ugyanígy tovább kellett volna gondolni ezt a törvényjavaslatot, meghatározni azokat a fel- és leszállópályákat, amelyek minél kevésbé zavarják a lakóövezetekben lakó emberek nyugalmát.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés