DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt megkezdeném érdemi hozzászólásomat, szomorúan kell nyugtázzam, hogy az alkotmányügyi bizottsági részéről nem került sor előadó állítására, de ennek igazából tudjuk az okát, akik alkotmányügyi bizottsági tagok vagyunk, hogy mi volt az oka, és mi lehet az oka vajon a kormány hallgatásának. Az, hogy Répássy államtitkár úr, amikor ezen az ominózus mai alkotmányügyi bizottságon tárgyaltuk az előttünk fekvő törvényjavaslatot, akkor bizony nagyon kemény és határozott kritikát fogalmazott meg az előterjesztéssel szemben, és ha egész pontosan emlékszem, úgy fogalmazott, hogy ez a szabályozási koncepció egy olyan zavart okozna a jogforrási hierarchia rendszerében, ami a közigazgatási szervek egészséges, kiegyensúlyozott működését veszélyeztetné. Ez volt a lényege, lehet, hogy nem szó szerint idéztem.

A hozzászólásomat igazából lehet, hogy érdemben nem is nagyon kellene folytatnom, hiszen ha a kormány ily jeles képviselője ilyen határozott kritikát fogalmazott meg az előterjesztéssel szemben, akkor én attól tartok, hogy az a legeredményesebb formája a mai munkánknak, ha azt ajánljuk Rogán képviselőtársunknak, hogy beszélje meg, vitassa meg a kormánnyal azt, hogy tulajdonképpen vajon miért nem sikerült elnyerni a támogatást, legalábbis ezen az alkotmányügyi bizottsági vitán.

Viszont mielőtt ezt megtenné, azért elmondom a Jobbik-frakció álláspontját erről az ügyről. Nagyon sokadik, ez már a kilencedik alkotmánymódosítás, ami előttünk fekszik, és sok tekintetben méltatlan körülmények közé kerülünk ezzel. Az alkotmányozással kapcsolatban nagyon sokszor elmondtuk, és ez a leghatározottabb kritikánk, szemben más pártok kritikáival, a Jobbik mindig is az alkotmányozás alapértékeinek a megőrzéséről beszélt, nem napi pártpolitikai szempontok szerint mérlegeli az alkotmányozáshoz való viszonyát, hanem azt mondja, hogy egy nagyon magvas, nagyon komoly, kiérlelt forrása, centruma kell legyen az alkotmány egy jól működő jogállamnak, amelyhez nem lehet naponta akutálpolitikai célokkal nyúlkálni.

Ezt a gyakorlatot már nagyon régóta figyelhetjük meg, nemcsak most, az áprilisi választások óta, de gyakorlatilag egyik klasszikusan sokat idézett példa, amire emlékeztet engem ez a mostani alkotmánymódosítás, az a 2002. decemberi, nagyon szomorú alkotmánymódosítás nyolc évvel ezelőtt, amikor az európai uniós csatlakozásra tekintettel az MSZP kétharmados törvényi előterjesztését bizony a Fidesz támogatta, amikor a népszavazási kérdést az uniós népszavazásról az alkotmányba emelték azért, hogy ne lehessen jogorvoslati eszközzel támadni ezt a kérdést (Dr. Schiffer András tapsol.), amely egyébként nem is felelt meg a követelményeknek, hiszen nem a csatlakozás szerinti csatlakozásról nyilatkoztatta meg a társadalmat, éppen ezért az eredmény is klasszikus értelemben legitimnek nem tekinthető.

Az előttünk fekvő javaslat tulajdonképpen egy nemrégiben született törvénynek, a 2010. évi CIII. törvénynek, a médiatörvénynek tulajdonképpen egy megkésett folytatása kíván lenni. Ezt a jogalkotási gyakorlatot már többször kritizáltuk, és most is csak ezt tudjuk tenni ellenzéki pártként, hogy ilyet nem lehet tenni. Amikor egy egységes koncepciót szeretne a nemzet asztalára letenni a kormány, amelytől nyilván nincs elvágva sem, az ő felelőssége az, hogy megszabja azokat a területeket, azokat az irányokat, amelyekbe mennie kell az álláspontja szerint és a kormányprogram szerint az országnak, nyilván nekünk, ellenzéknek kritikát kell megfogalmazni.

De egyet nem tehet szerintem, és mellesleg a saját jogalkotási törvényének az elveivel is ellenkezik az, hogy folyamatosan tulajdonképpen egy egységes szabályozási körbe tartozó témát - amely különböző jogszabályi szinteket érint, tehát alkotmányt és törvényi szintet - nem egy ütemben nyújt be. Lényegében most például az történt, hogy elfogadták nagyon kemény viták után, nagyon komoly kritikákat kiváltó viták után a médiatörvényt, amelyben a Jobbik-frakció elég határozottan elmondta álláspontját, amelynek a lényege az volt, hogy olyan téren, ahol tehetne sokat, tehát a tartalmi, minőségi, színvonalas médiaszolgáltatásért, az értékmegőrző szolgáltatásért, nem tett eleget, viszont a médiafelületek túlszabályozása, illetve állami kontrollja terén indokolatlan túlhatalmat eredményezett, de mégis elfogadásra került.

Viszont az lett volna a korrekt és tisztességes jogalkotói lépés, ha mindjárt az összes olyan jogkövetkezmény rendszerét is egyidejűleg akkor a vitában vita tárgyává teszik, amely szerint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság nemcsak egy autonóm, független, úgymond közigazgatási szerv lesz, bár ennek inkább a törvényi megfogalmazását látjuk csak, a gyakorlatban sokkal kevésbé érvényesül ez a bizonyos függetlenség és autonómia, most azonban a mostani előterjesztés kifejezetten jogalkotási jogkörrel ruházná fel ezt a hatóságot. És bár Rogán képviselőtársunk meghatározza, és valóban a jogszabály is leszűkíti a bizonyos díjtételek megszabási hatáskörét, azonban mégis ez a megoldás, hogy az alkotmánymódosítását érintő részét ennek a médiatörvénynek most terjesztik elénk, ez tulajdonképpen élesen és durván ellenkezik az alapvető jogalkotási, jogállami elvekkel, ráadásul a nemrégiben elfogadott 2010. évi CXXX. jogalkotási törvény szellemével és betűjével is, amit pedig most már az új kormányzat tett az asztalra, és végül is az új kormánytöbbség fogadott el.

Miért nem tudjuk igazából támogatni ezt a javaslatot? Logikailag fel lehetne persze vetni azt, hogy miért támogattuk, mondjuk, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének rendeletalkotási jogkörét. Bizony, ezt a Jobbik-frakció támogatta, és nem érezzük azt, hogy bármilyen ellentmondás feszülne aközött, hogy mi ezt a megoldást most viszont nem tudjuk támogatni. A PSZÁF hatáskörének a rendeletalkotási jogkörrel való bővítését egy nagyon jó megoldásnak tartjuk valóban, hiszen a bankpiacon, hitelintézeti piacon uralkodó kiszolgáltatottságát az állampolgárok millióinak csak ezzel a megoldással láttuk mi is biztosítottnak, hogy valóban közvetlen, gyors és hatékony eszközöket kapjon az állami bankfelügyelet arra, hogy megfékezze a társadalmat szipolyozó banki gyakorlatot.

Azonban itt már egy más szintről van szó, tehát úgy gondoljuk, hogy az eddigi lényegi gyakorlatot, ami arról szólt, hogy ezeket a díjakat ezen két jogelőd hatóság közül a nemzeti hírközlési hatóság nem állapíthatta meg önállóan, és a kormány kellett ezt megszabja, semmilyen formában nem befolyásolná a szervezet érdemi működését, viszont nem adna lehetőséget arra, hogy a meglehetősen kétes, aggályos viszonyok között létrejött hatóságnak a mostani vezetése olyan intézkedéseket tegyen, amellyel valóban élni, vagy adott esetben visszaélni tud a jelenlegi jogköreivel. Igazából az újonnan létrejött szervezet vezetésének a - hogy úgy mondjam - jó hírnevének a megóvása érdekében is, úgy gondolom, sokkal inkább szükséges, hogy ne telepítsük hozzájuk ezt a rendeletalkotási jogkört, hanem ez maradjon meg, mondjuk, a kormány hatáskörében, és ezzel a megoldással még a látszata is elhárul annak, hogy igazából ezt az újonnan létrehozott központosított hatóságot valamifajta olyan szuperhatósággá növeljék, amely megfelelő kormánykontroll nélkül vagy mindenfajta kontroll nélkül lesz képes arra, hogy adott esetben nem korrigálható lépéseket tegyen.

Összességében a javaslat így, ebben a formájában nagyon durván nem illeszthető be a jogalkotás hagyományos és elfogadható rendjébe, és éppen ezért mind tartalmi, mind pedig formai okokból a Jobbik-frakció nem támogatja.

Köszönöm. (Taps a Jobbik és az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu