DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Azért, még ez a nagy hevület sem magyarázhatja azt, hogy valótlanságot állítanak. Ugyanis, ami törvényjavaslat itt most született, az azt a 24 százalék, tehát a háromnegyed utáni jogosultságot is megszüntetné, aki véletlenül a magánnyugdíjpénztárba megy. Tehát semmiféle választásról nincs szó. Amit mond, hogy kivették a közösből, ez egy valós alap, ez létezik, ez ott van, ez reálhozamot termel. Amit a Fidesz ajánl, az nulla reálhozam, mert csak az inflációról beszél.

Harmadrészt, ez tényleg ott van valahol, működik ma a magyar gazdaságban. Egyáltalán nincs eltőzsdézve, jelentős része állampapírokban van. Meg kell kérdezni az OTP-t, amely a magán-nyugdíjpénztári tagok közel felének a pénzét kezeli, hogy mire használja. Gondolom, mint hazai bank, a hazai bankbetétesek boldogulására és a magán-nyugdíjpénztári tagok betétének erősítésére használják. Tehát nem szabad úgy tenni, minthogyha ez a közösnek valami elvetendő célra történő félrerakása lett volna. Ez nyugdíjcélra történő megtakarítás volt, ami most valós fedezetet képez még - jelen állás szerint, most, december 13-án -, és ez egy hónap múlva át fog kerülni egy olyan folyamatos felhasználásba, ami ettől kezdve nem fogja képezni a jövő nyugdíjának a fedezetét.

Tehát egy stabil pont a nyugdíjrendszerből el fog tűnni, és mi azt kérjük, hogy ezeknek az érintetteknek a választás lehetőségét teremtsük meg, amit az ő nyugdíjjárulékaként ide raktak be, akkor döntsenek, hogy az államiba viszik vagy az önkéntes nyugdíjpénztárakba viszik. Mi csak azt kérjük, hogy amit hirdetnek, a szerint cselekedjenek.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu