HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Józsa István képviselőtársamat megnyugtatom, hogy ismerem a svéd modellt és még jó néhány más rendszert is, nyilván hozzá hasonlóan.

Pál Béla képviselőtársamnak pedig azt jelzem, én ki is hangsúlyoztam, hogy továbbgondolva az ő gondolatait: valóban nem kötelezte el magát a svéd modell mellett, de ha továbbvisszük azt a logikát, abból az következne, és ezt a véleményemet fenntartom.

(22.50)

De nem is ez most a legfontosabb, hanem ez a bizonyos 3000 milliárd, amit önök úgy emlegetnek, mintha az csak úgy valahol lenne, mintha azt valakik ott betették, szorgos kezek azt összekuporgatták. Hát ne felejtsük el, hogy ez pontosan akkora összeg, mint amit az elmúlt 12 évben kivettek a magánnyugdíjpénztárak kedvéért a közös kasszából. Volt egy kísérlet, ami nem sikerült, kivették a közösből, berakták a magánba, rosszul gazdálkodtak vele, most, hogyha véget ér ez a folyamat, az történik, hogy a közösből kivett pénz, amivel nem jól sáfárkodtak a pénztárak, most visszakerül oda, ahonnan származik: a közpénzek közé.

Köszönöm. (Taps a Jobbik és a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu