TALABÉR MÁRTA (Fidesz): Köszönöm szépen. Amit az államtitkár úr elmondott, az javarészt megnyugtató, hiszen valóban, akik a szociális területen folyó tevékenységet figyelemmel kísérjük, tudjuk, hogy a legtöbb egyház valóban úgy látja el a feladatát, ahogyan az elvárható tőle. Azonban azt gondolom, az egy jogos elvárás a társadalom részéről, hogy az úgynevezett bizniszegyházakat szűrjük ki, és amelyik pusztán az állami normatíva miatt adja ilyen tevékenységre a fejét, attól ezt a lehetőséget vonjuk el.
Másfelől pedig azt gondolom, ahogyan az államtitkár úr is említette, a több száz munkavállaló megnyugtatása miatt is fontos az ilyen ügyek rendezése, hiszen nagyon sokunkat kerestek meg olyan emberek, akik szociális tevékenységet végeztek, dolgoztak, egyébként kiskeresetű emberek, és nagyon sokáig nem jutottak hozzá a jogos járandóságukhoz.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés