DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én is szeretném felhívni a figyelmet a Rubovszky György képviselőtársammal közösen benyújtott módosító indítványnak egy, szintén az aránytalanságok kiküszöbölésére vonatkozó részére. Szó szerint idézem: "A bíró hozzájárulásával a bírói álláshelyre kiírt pályázati feltételekben rögzített időbeli korlátozásnak megfelelően ideiglenesen más szolgálati helyre kirendelhető, ha ez a bíróságok közötti aránytalan ügyteher kiegyenlítése céljából szükséges." S ami fontos módosítás lenne, hogy "a pályázat benyújtása a kirendeléshez való hozzájárulásnak tekintendő". Ez is annak az aránytalanság kiküszöbölésére tett indítványsorozatnak az egyik része, amit a vezérszónoki körben is joggal vetettek fel képviselőtársaim. Természetesen egy eleme, de azt gondoljuk, hogy fontos eleme. Bízom benne, hogy a vita során ez ha szakmai érvként elhangzik, akkor az ellenzék szakmai álláspontjával is találkozik, és egy olyan módosítás lehet, ami az ügyterhet arányosíthatja, és ennek megfelelően ez a módosítás támogatást fog kapni, még egyszer mondom, az ő beleegyezésével, hiszen önmagában a benyújtás ezt a beleegyezést biztosítani fogja.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés