DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném a vita szekerének a rúdját kicsit más irányba fordítani azzal a bevezető gondolattal, hogy most már lassan több mint fél éve van módom, lehetőségem, kötelességem figyelemmel kísérni a parlamenti vitákat, és az a vélemény rögzült bennem, most már több mint benyomás, hanem inkább vélemény, hogy a parlament két fő funkciója közül, tehát a törvényhozás és az ellenőrzés mint két fő funkció közül óriási mértékben dominál a törvényhozás, valóságos törvénygyárként működünk.

Engedjenek meg egy szubjektív becslést, én körülbelül 9:1 arányt tudnék mondani így kapásból a törvényhozás javára az ellenőrzéssel szemben, ezt rendkívül kevésnek tartom, hiszen egyrészt arra is ügyelni kell, egyrészt hogy jó törvényeket hozzunk, ami ilyen tömeggyártás mellett igencsak nehezen garantálható, másrészt a meghozott törvényeknek a végrehajtását ellenőrizzük, ellenőriztessük azokkal az intézményekkel, amelyek erre hivatottak. Mert az a törvény, amelynek a végrehajtását, betartását nem ellenőrzik, netán nem szankcionálják, ha ez indokolt, sajnos nem sokat ér.

E bevezető gondolat után szeretném azt a meggyőződésemet hangsúlyozni, hogy a pénzügyi ellenőrzés maga, ami a költségvetéssel függ össze, már a tervezésnél kezdődik, tehát a költségvetési törvény vitájában is implicit vagy indirekt módon az ellenőrzés is előfordul, néhány mozzanat már az eddigi viták során is előkerült ebből. S ennek kapcsán szeretném az egyik indítványomat kommentálni, nevezetesen a költségvetési rendszer első nyolc fejezetébe tartozó Állami Számvevőszéket, amit alkotmányos fejezetnek is mondanak. Ennek több sajátossága van, többek között az, hogy a törvényjavaslat nem megy keresztül azon a kormányzati szűrőn, amin mondjuk, egy normál minisztérium vagy más fejezet keresztülmegy, tehát azt is mondhatnám, hogy semmiféle kontroll nincs azok mögött a számok mögött, amelyeket végül is ideterjeszt a nagy költségvetési törvényjavaslat-kötetekben a kormány.

Az általános vitát követően a parlament többsége jóváhagyta azokat a keretszámokat, sarokszámokat, amelyek a fejezetek támogatási összegét, illetve kiadási végösszegét tartalmazzák, ennek keretében hagyta jóvá az Országgyűlés az Állami Számvevőszék 7,2 milliárdos jövő évi támogatási igényét, annak ismerete nélkül, hogy ezt a támogatási összeget ugyan mire fogja, vagyis közelebbről milyen részletességgel fogja majd fölhasználni. Gyakorlatilag két számot kapott az Országgyűlés: magát a kiadási főösszeget, ezt a bizonyos 7,2 milliárdot, ami azért nem kis szám, mert szűkebb pátriámat vagy városomat említve, Szentendrének az éves költségvetése 7,2 milliárd forint, tehát azért ez egy megbecsülendő, tisztességes összeg; továbbá egy másik számot kaptunk, a létszámot, ami kettő híján hatszáz főre duzzadhatna a jövő évben.

Emlékeztetőül mondom azoknak, akik ezzel a kérdéskörrel kevesebbet foglalkoztak, nekem volt erre módom az elmúlt húsz esztendőben bőven, az Állami Számvevőszék ismételt létrehozásakor, 1989-ben, 1990-ben háromszáz fős volt az induló létszáma az Állami Számvevőszéknek, de most éppen megduplázódik a létszáma a javaslat szerint, és - bár itt a forintban való növekedés nem túl szerencsés, hiszen az inflációt és más szempontokat is figyelembe kell venni - ez egy huszonötszörös növekedés húsz év alatt, tehát igen tisztességes növekmény. A 2009-es növekményhez képest is mintegy 30-40 fős növekedés van ebben a fejezetben, és egy 600 millió forintos növekmény. Nem volt módja a bizottságnak, amit szerencsém van vezetni, érdemben megismerni azokat az indokokat, okokat, terveket, javaslatokat, amelyek ezt a 600 milliós igényt alátámasztották volna. Erre mondhatja bárki, hogy miért nem vizsgálja meg a bizottság, különösképpen akkor, ha nekem van módom a napirendre javaslatot tenni. Nos, azért nem, mert olyan hatalmas tömegű információ, illetve az egész költségvetésnek a teljes egésze került egyszerre oda, hogy erre nem volt lényegében mód.

Az én javaslatom nyilvánvalóan nem változtathatja már meg az Állami Számvevőszék támogatási igényét a Házszabály előírásának megfelelően, ezért én némi belső átrendezésre tettem javaslatot, és szeretném, ha ezt megértenék és elfogadnák, ez pedig az, hogy nem akar elvenni, ezek után már nem is vehetne el támogatást a Számvevőszéktől.

(11.40)

Azonban szeretném visszarendezni a 2010-es előirányzat szintjére a támogatásokat, és olyan formában mégpedig, hogy azt a 600 millió forintos növekményt, amit az ez évi előirányzathoz képest a javaslat tartalmaz, ezt a 600 millió forintos növekményt céltartalékba kellene helyezni, és mindaddig ott kellene tartani, amíg a Számvevőszék nem ad egy részletes indokolást arra, hogy mire kívánja fordítani a növekményt, mivel indokolja a növekményt és mire kívánja fordítani. És amennyiben ez a javaslat, illetve ez a pótlólagos információ a parlament elé kerül, a bizottság elé kerül, akkor azt gondolom, egy országgyűlési határozati javaslattal lehetne felhasználhatóvá tenni ezt a célelőirányzatot.

Volt már erre példa, kedves képviselőtársaim: 1990-ben, a Számvevőszék az első működési esztendejében egy olyan politikai nyomás alatt álltunk, amikor a működését elkezdte a Számvevőszék, hogy negyedévenként kapta a költségvetését - ez nem vicc - az akkori körülmények között. Nem kívánok ennek a politikai összefüggéseire kitérni, csak a tényt említem meg. Tehát nem lenne példa nélküli az a megoldás, amit itt a javaslatomban előterjesztek. Annál inkább nem, mert azt gondolom, hogy jó lenne ezeket a belső arányokat ismerni, különösképpen a létszám összetételére, hiszen ad absurdum ezzel a '90-hez képest kétszeresére növekvő és a múlt esztendőhöz képest is 30-50 fővel növekvő létszámnak a belső szerkezetéről semmit sem tudunk. Nem tudjuk, hogy a növekmény auditorokat, számvevőket fog majd tartalmazni, vezetőket, netán titkárnőket vagy kisegítő személyzetet.

Van egy nemzetközileg használatos mutatószám a számvevőszékeknek a belső létszámarányaira, ez a bizonyos support staff vagy kisegítő létszámarány, ami azt fejezi ki, hogy a főtevékenységet végző ellenőrök mellett mekkora arányú kisegítő személyzet működik, hiszen nyilván szükség van informatikusokra, jogászokra, titkárnőkre, más olyan alkalmazottakra, akik nélkül a főtevékenység nem volna végezhető. Nos, ez a szám borzasztóan magas a Számvevőszéknél már ma is, és ezért kellene ismernünk a belső létszámösszetételt. Ez az arány 40 százalék fölötti, megközelíti az 50 százalékot, tehát minden második ember ellenőriz csak az Állami Számvevőszéknél. És ha itt csak a szomszédos Szlovéniának nézzük meg a hasonló mutatóját - Szlovéniától sok mindenben lehet tanulni -, tehát ha csak ezt a számot nézzük meg, csak Szlovéniában nézzük meg ezt a support staff mutatót, ahhoz képest 80-100 főre tehető belső túlfoglalkoztatottság van már ma is az Állami Számvevőszéknél, mert közel 90 titkárnő, 60 vezető, igen jelentős kisegítő apparátus dolgozik ott. Nos, ha nem látjuk a belső szerkezetet, akkor nem nagyon lehet reálisnak mondani, illetve indokoltnak mondani ezt a támogatási igényt, és nem lehet ellenőrizni sem.

A Számvevőszék abból a szempontból is sajátos helyzetben van, hogy ki ellenőrzi, ki vigyázza az őrzőt, ki ellenőrzi a strázsát, ki vigyázza a strázsát. Hát a Számvevőszéknek a pénzügyi beszámolóját magán-könyvvizsgáló auditálja, ezzel nincs semmi probléma. Tehát a számviteli elvek, a könyvvezetési gyakorlat korrektségét a magán-könyvvizsgáló ellenőrzi, ez rendben van. Azonban nem elég a közpénzeket szabályosan elkölteni, hatékonyan, értelmesen, bölcsen kell elkölteni, és ebben a bölcs elköltésben nem vagyunk képben. Tehát nincs meg az a technika, módszer, eljárás, apparátus, intézmény, amelyik képes volna arra, hogy az Állami Számvevőszéknek a közpénzfelhasználását, annak a hatékonyságát, bölcsességét ellenőrizze.

És amikor olyan számokat lát az ember a Számvevőszék honlapján - nem a költségvetési törvényjavaslatnak a mellékletében, mert ebben is benne lehetne, de nincs benne -, a honlapon ki van téve, a lassan megboldogult üvegzsebtörvénynek köszönhetően, hogy a Számvevőszék idén megválasztott elnöke ebben az esztendőben igen tisztességes külföldi utakat tervez, több mint 4 millió forint körüli utazási előirányzat látható a Számvevőszék honlapján.

Csak összehasonlításképpen mondom, hogy a Számvevőszék előző elnökének a 2009-es külföldi utazásaira 1,3 millió forintot költöttek, és ennek több mint a kétszeresét irányozza elő az ÁSZ új elnöke, alig fél esztendő alatt. Na most, semmiféle jogi korlátja vagy jogi következménye nincs annak, hogyha ő ne adj' isten, ennek még a kétszeresét költi is el, hiszen nincs a parlament részéről előirányzat arra, hogy ugyan mennyi lehet a Számvevőszéknek az utazási előirányzata. Hát, amennyit az elnök gondol. Ha az ő saját józan belátása, önmérséklete, nem tudom én, mije nem fogja vissza, akkor körbeutazhatja a világot, esetleg titkárnőstül vagy titkárostul, mint ahogy most megtette, Dél-Afrikában a közelmúltban egy hetet töltött el. Meg fogom tőle kérdezni majd írásban, hogy ugyan miért kellett három ember az INTOSAI-kongresszusra, miért nem volt elég egy vagy legfeljebb kettő.

Tehát ezeket a példákat azért hozom föl, kedves képviselőtársaim, mert a költségvetési törvényjavaslatban az ellenőrzés, a majdani számonkérés, elszámolás, elszámoltatás már a tervezésnél is nagyon fontos szempont kell hogy legyen. És ennek a legfontosabb feltétele az lenne, hogy részletes költségvetést adunk, akár a létszám-előirányzatokhoz, akár a dologi kiadásokhoz, amit aztán majd ellenőrizni lehet, ellenőrizni lehet a Számvevőszéknek magának, de először nekik kell példát mutatni abban, hogy mindenekelőtt ő az, aki a közpénzek legfőbb őre vagy a nemzet - ahogy a Számvevőszék első elnöke szerette mondani, nyugodjon békében - élő lelkiismerete abban, hogy a közpénzeket értelmesen, hasznosan, szabályosan, törvényesen használják föl. Ebben neki példát kéne mutatni. Én sajnos nem tudom a példákat, én csak az ellenpéldákat látom inkább, és rendkívül fontos, hogy megváltozzék ez a szemlélet, és legalább a Számvevőszéknél kellene egy részletes költségvetés, ha már azt nem tudtuk elérni, hogy az egész központi költségvetés ilyen elvekre épüljön föl.

Hála istennek, mondom én, az alkotmány-előkészítő eseti bizottságnak az eddigi összeállításában szerepel, a leendő alkotmány tervezett szövegében szerepel az ésszerű részletesség elve. Nagyon remélem, hogy benne is fog maradni, és a parlament meg fogja ezt erősíteni. De az ésszerű költségvetés mit jelent? Nem azt jelenti, hogy minden forintra pántlikát kell kötni, és nem azt jelenti, hogy a kormány kezét meg kell fogni, hogy mire költi a kiadásait, de azt a szabadosságot, amit ez a 2011-es költségvetés is tartalmaz, ezt sajnos európai mércével nézve nem lehet tolerálni, nem lehet támogatni, nem lehet elfogadni, és különösképpen nem az Állami Számvevőszéknek, amelyiknek az az egyik feladata, hogy a kormány jogi felelősségét megállapítsa, parlament elé tárja. Ha nincs részletes költségvetés, akkor semmiféle jogi felelősséget nem tud megállapítani, semmiféle kifogást abban nem tud találni, hogy milyen mértékű utazási költségekre, fűtésköltségekre, világításra, postára és egyebekre költötték a közpénzeket.

Kérem szépen, az engem nagyon irritál, hogy miért kell az ország legdrágább pontján, a Vörösmarty téren bérelni egy irodát évi 60 millió forintért. Olyan sok kihasználatlan irodaház van a fővárosban! Miért nem lehet kevesebb pénzért, szerényebb helyen, olcsóbban irodaházakat bérelni?

Ez a szemlélet az, ami előjöhetne egy részletes költségvetésből, és ez lenne az a módszer, amivel a céltartalékba helyezni javasolt összeget föl lehetne majdan szabadítani. És addig pedig én a magam részéről az indítványomban csak az erre az évre előirányzott támogatási összeget javasolom, és a különbséget csak akkor lehetne felszabadítani, amikor ennek a részletes indokolását a Számvevőszék megadja.

Köszönöm, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu