DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Igen, köszönöm a szót, de nem Szilvásy Györgyről szeretnék beszélni, hanem arról, hogy abban téved képviselő úr, és abban sántít a logikája, és ezt Gaudi képviselő úrnak is a figyelmébe ajánlom, hogy önök azt állítják, hogy ez a javaslat arra ad lehetőséget, hogy magántitkokat kifürkésszenek, majd ki tudja, milyen célokra felhasználják. De nem ez van a javaslatban. Az van ebben a javaslatban, ahogyan mondtam, hogy egy engedélyezett lehallgatás, és kétségtelenül nem arra a harmadik személyre és nem annak az egyelőre még nem ismert bűncselekményére van kérve az engedély, de egy engedélyezett lehallgatás során egyértelműen bűncselekményre utaló információt gyűjtenek, amelyet bizonyítékként kívánnak a bűncselekményre felhasználni, ebben az esetben utólagos engedéllyel, bírósági engedéllyel használhatják fel.
Képviselő úr, azt értem, hogy a magántitkokat védeni kell, csak azt nem értem, hogy bűncselekmény bizonyítékát miért kell ön szerint védeni. Ha azt gondolja, hogy a titkos információgyűjtés során egyértelműen bűncselekmények bizonyítékával találkozik a hatóság, akkor miért nem gondolja azt, hogy ennek a hatóságnak hivatalból a bűn üldözése lenne a dolga? Én azt hittem eddig, hogy ez egy evidencia. Tehát nem arról van szó, még egyszer mondom, hogy a szerelmesek évődő párbeszédét fogják ezáltal bizonyítékként felhasználni a nem tudom, mire, mert ugyan mire használják majd fel, hanem kifejezetten bűncselekmény bizonyítására.
Azért azt kérem, azt legalább olvassák már ki ebből a javaslatból, hogy nem akármire lehet bizonyítékként használni, hanem kifejezetten a Btk.-ba ütköző magatartás bizonyítására.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés