DR. SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen. A tisztelt képviselőtársaimmal szeretnék megosztani egy-két információt az elmúlt évekről. 2008-ban új nyugdíjszámítási szabály lépett életbe, ezt 2007-ben az MSZP-SZDSZ-kormány hozta be a parlament elé és fogadtatta el. Az új nyugdíjszámítás szabályait csak azért szeretném itt önökkel megosztani, merthogy felmerült a képviselőtársam részéről, hogy mindenféle garanciát kér arról, hogy a közeljövőben nem lesz módosítva a nyugdíjszámítás szabálya.
No, a 2008-as új nyugdíjszámítás szabályai úgy szóltak, hogy a kezdő nyugdíjakat körülbelül legalább 8 százalékkal lerontották. Ez 60 milliárd forintot jelentett, és hogy nem én számoltam csupán ki ezt a számot, legyenek szívesek elolvasni az akkori dokumentumokat, Korózs Lajos maga mondta ezt el, hogy 60 milliárd forintot, ha nem is így mondta, hogy húznak ki a nyugdíjasok zsebéből, de ez történik. Tehát 60 milliárd forintot spórolt meg az MSZP-SZDSZ-kormány a nyugdíjasokon. Még egyszer mondom, aki 2008. január 1-jével ment nyugdíjba, az az előzőekhez képest körülbelül nagyságrendileg 8 százalékkal kisebb nyugdíjjal indult. Ez 60 milliárd forintot jelentett. Tehát az önök retorikájával és szóhasználatával élve: az MSZP-SZDSZ-kormány 2008-tól kezdődően abban az évben 60 milliárd forintot húzott ki a nyugdíjasok zsebéből.
Úgyhogy önöknek semmiféle morális, erkölcsi alapjuk nincs arra, hogy ilyen kérdéseket feltegyenek annak a kormánynak, amely az elmúlt pár hónapban semmi mást nem tartott szem előtt, mint a magyar állampolgárok érdekét, szemben azzal a világgal, amit önök képviselnek.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés