SEBESTYÉN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Varga képviselő úr felelősségre vonásán botránkoztam meg. Nyolc év felelőtlen gazdálkodását, amivel kezdtem az első beszédemet, megpróbálják ránk tolni. Akkor nézzük csak pontosabban, hogy hogyan is néz ez ki. Az ország adósságállománya az elmúlt nyolc évben durván a háromszorosára emelkedett. (Dr. Józsa István: Ez nem így van.) Maradjunk annyiban, hogy így van. (Derültség, közbeszólások az MSZP soraiból.) Továbbmegyünk. Miskolc megyei jogú város adósságállománya pedig, ami 3,4 milliárd volt emlékeim szerint (Dr. Varga László: Rosszul emlékszel.), már csak azért merem mondani, mert önkormányzati képviselő voltam még az elmúlt ciklusban, jelen pillanatban 42,5 milliárd adósságállomány nyomja a várost. Úgyhogy, nem tudom, hogy miről beszélünk.
Ettől függetlenül... (Dr. Varga László: A vagyona több mint 100 milliárd.) Bocsánat, én megvártam, amíg végigmondta a képviselő úr, ugyanezt várnám el. Ennyi udvariassággal, azt hiszem, mivel még ráadásul normális emberi viszonyban vagyunk, talán tartozunk egymásnak. Számon van kérve Tapolca. A tapolcai strand, ha jól emlékszem, hat éve lett bezárva. Önök zárták be, könyörgök! És nem tettek semmit. Az ecetfa másfél-két méteres most már a strandmedencében, és ezeket a dolgokat próbálják ránk verni. Mi meg fogjuk csinálni, és ki fog nyitni újra a tapolcai strand, rendbe rakjuk a város gazdálkodását, és megpróbáljuk természetesen az országét is, de azt azért próbálják már meg tudomásul venni, hogy önök tették tönkre. Ezt már egynéhányszor elmondtuk, és kérem, hogy ezt fogadják el tőlünk.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés