SZABÓ CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Kedves Képviselők! Én egy más témában, a kis falusi iskolák témájában szeretnék szólni a költségvetés kapcsán. Az első mondatom az, hogy mégis egy más felfogásban, egy más hozzáállásban lévő költségvetés lesz a kisiskolák és óvodák számára. Nehéz helyzetben voltunk az elmúlt években, hiszen az anyagi javak hiánya miatt nehéz helyzetbe kerültek a kistelepülések iskolái, mert számos elvonás volt, és a jogi lehetőségek tekintetében is csökkentették a mozgásterünket azzal, hogy négy osztállyal nem lehetett önállóan létezni, társulni kellett, vagy pedig a bezárás veszélye állt fenn. A "bezárás" szó igen súlyos, hiszen Nógrád megyében 14 faluban szűnt meg az iskola, a nógrádi települések 10 százalékában, és ez jelentős problémát okozott az adott településeken.
Milyen előnye van egy faluban az iskolának? Most nem tudnám mind elmondani, a Fidesz 58 perces időkerete kevés lenne arra, hogy az összes előnyt felsoroljam, de a személyre szabott figyelem, a családias légkör, az önbecsülés, az önálló profilú iskola, a népességmegtartó erő a sorvadás elleni harcban, valamint talán a közösségépítés a legfontosabbak az előnyök között. Van olyan település, ahol két év alatt megszűnt az óvoda, az iskola, a posta, az ÖNO-konyha. Egy kétszáz fős településen ez óriási dolog még akár a munkaerőben is, hiszen számos embernek szűnt meg a munkahelye helyben. Amik pedig megmaradtak, mint például a hollókői iskola, azoknak nagyon nehéz a finanszírozásuk, hiszen 25 millió forintba kerül az óvoda és az alsó tagozatos iskola. Évente közel negyven gyerekünk van, az állam mintegy 9 millió forintot ad, amihez nagyon nehéz hozzátenni a hiányzó 16 millió forintot. Minden erőnkkel azon vagyunk - nemcsak mi, hanem más kistelepüléseken is, ahol iskolát tartunk fenn, például Füzéren vagy Komlóskán -, szinte minden pénzünket arra költjük, hogy ezek megmaradjanak a településen.
(14.40)
Nyilván a támogatás bővülése jellemzi valamelyest a jövő évben ezt a területet, és a kiemelt segítés a másik fontos dolog még. Nyilván nem mondom azt, hogy eljön a Kánaán a jövő évi költségvetésben számunkra, hiszen nem jutott mindenre pénz, és még több kellene, még több kellene, de hagyjuk is már ezeket a jelszavakat. Azt gondolom, hogy új nyitással, tehát pályázatot írunk majd ki arra, hogy lehessen újra iskolákat nyitni, valamilyen kis támogatást fog adni a kormány ehhez, azonkívül a határon túli oktatási-nevelési intézetek számára szintén nagyobb összeg fog jutni. Jó volna, hogyha a normatíva is emelkedne, de mint mondtam, egyelőre az első évben nem jelentős az emelkedés, de jelentős a szemléletváltás és más hozzáállás a falun élőkhöz, a kistelepülésen élő emberekhez, gyerekekhez és pedagógusokhoz egyaránt. Remény nyilván van arra, és bízunk abban, hogy a későbbiekben még fog emelkedni számunkra a támogatás, és minden iskola meg tud maradni, amelyik most működik, és még több fog majd nyílni a következő néhány évben.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés