8 felszólalás
Napirend utáni felszólalások
SZABÓ CSABA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ritkán fordul elő a parlament termében, hogy a középkori várainkról ejtünk néhány szót, amelyek szép számmal vannak Magyarországon. Ezeknek a váraknak a múltját talán ismerjük, hiszen a történelemkönyvekben, helyi gyűjteményekben erről számos le…
H/6213 A 2012. év Világörökség Éveként történő megünnepléséről
SZABÓ CSABA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Én is azzal kezdem a felszólalásomat, mint Horváth elnök úr, csak egy másik világörökséget képviselnék, a kisebbiket, Hollókőt, de 24,5 éves múltunk nekünk is megvan a világörökség listáján, hiszen együtt lett fölvéve Budapest és Hollókő, immár ma…
A/6333 Hogy halad a világörökségi törvény végrehajtása?
SZABÓ CSABA (Fidesz): Tisztelt Ház! A világörökségről szóló törvényt tavaly fogadta el a parlament nagy többséggel, tavaly júniusban, és idén januárban lépett hatályba, január 1-jén. A nyolc magyar helyszín és a várományos helyszínek, a teljes szakma, illetve az ENSZ erre szakosodott szervezete is n…
A/6333 Hogy halad a világörökségi törvény végrehajtása?
SZABÓ CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen. Államtitkár úr, ezek nyilván mindenki számára világörökségi helyszínek elsősorban, hiszen ezelőtt 10 évvel lett Tokaj fölvéve a listára, 25 évvel ezelőtt a két első magyar helyszín, Budapest és Hollókő, tehát már 40 évvel ezelőtt írtuk alá a világörökségi egyez…
T/5539 A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról
SZABÓ CSABA, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Bizottságunk szintén a mai ülésen tárgyalta a törvényjavaslatot, és röviden szeretném összefoglalni az elhangzottakat. A kulturális bizottság számára nyilván nagyon fontos a jelenlegi törvény, hiszen abban számos…
T/4866 Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról
SZABÓ CSABA, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Bizottságunk tegnap tárgyalta ülésén a törvénytervezetet, 11 igen szavazattal egyhangúlag támogatta azt. Ellenzéki képviselők nem voltak az ülés ezen részén jelen, így nem tudom véleményüket tolmácsolni a törvény…
T/3087 A világörökségről
SZABÓ CSABA (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Már a törvény első oldala, a fedlap is maga egy régi álom, öröm és nyilván bizakodás is, hiszen lesz világörökségi törvény a közeljövőben. Kell is, ahogy mondta miniszter úr a tegnap esti expozéjában, hiszen nem képesek választ adni a jogszabál…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
SZABÓ CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Kedves Képviselők! Én egy más témában, a kis falusi iskolák témájában szeretnék szólni a költségvetés kapcsán. Az első mondatom az, hogy mégis egy más felfogásban, egy más hozzáállásban lévő költségvetés lesz a kisiskolák és óvodák számára. Nehéz hely…