NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A 2006-os rendőrterror után - és mivel az elmúlt években öt különböző ügyemben állapította meg bíróság jogerősen, hogy jogszerűtlenül állított elő engem a rendőrség, miközben okkal törvényesen egyszer sem sikerült nekik - bátorkodtam egy túlbuzgó karhatalmistát ávósnak titulálni. Jellemző, hogy az illetőt az önkormányzati választás másnapján önök a BRFK bevetési főosztály vezetőjévé léptették elő. Így lesznek a Draskovics-droidokból Pintér-pribékek. Kalmár Tamásról van szó, akit egy bírósági tárgyaláson többször hazugnak és ávósnak neveztem, miután a karhatalmista is többek közt szélsőjobboldalinak és megélhetési tüntetőnek titulált engem. (Derültség és taps.) Ez a taps bizonyára a 2006. október 23-ai előállításomnak és megélhetési tüntetésemnek szólt. Minden bajtársam nevében köszönöm a tapsot. (Zaj.) Ezért 2008-ban a bíróság, egyelőre nem jogerősen, 50 ezres rendbírsággal sújtott a tárgyaláson elhangzottak miatt, míg a büntetlenül sértegető Kalmár még rágalmazásért is egy amatőr feljelentést tett, amit később az ügyészség pontosított becsületsértésre.

A kissé tájékozatlan bíróság előtt nem kérkedtem azzal, hogy országgyűlési képviselő vagyok, ha úgy tetszik, eltitkoltam, bár ez nem jogsértő, így mentelmi jogom közvetett megsértésével példát mutathattam önöknek a törvények előtti egyenlőségből. Augusztusban bíróság elé állhattam tehát vádlottként, hogy elmondjam, miért nem tartom becsületsértésnek egy jogtalan előállításomat elrendelő rendőr ávósnak titulálását, és hogy milyen tényszerűen cáfolható hazugságokat fogalmazott meg a karhatalmista Kalmár.

A Jobbik el kívánja törölni az idejétmúlt mentelmi jogot, sőt addig nem is bújunk e jogintézmény mögé, ezért is kérem, függesszék fel a mentelmi jogomat, mondhatnám, lógjon. Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója pedig nem maradhat a helyén.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu