VARGA GÉZA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egyetértünk az előterjesztőnek azzal a véleményével, hogy sürgősen cselekednünk kell azért, hogy a különadót ne tudják áthárítani a multinacionális cégek a gazdálkodókra, a beszállítókra, de azért ez nem homályosíthatja el azt a tényt, hogy ismét egy gyengén előkészített, sebtében összefércelt törvényjavaslat fekszik előttünk.

Ismét találkozunk a kormányzatnak, a kormánypártnak azzal a trükksorozatával, hogy egyéni indítványként nyújtanak be egy javaslatot akkor, amikor időzavarba kerülnek, és ennek természetesen az összes velejárójával. Ugye, pénteken volt olvasható először ennek a törvényjavaslatnak a szövege, ezért hát esély is alig-alig volt arra, hogy módosítókat adjunk be. De ezt már megszoktuk.

Benyújtottunk módosítókat azért, mert a törvényjavaslat úgy többé-kevésbé megfelelően leltárba veszi a multinacionális cégek csínytevéseit - hogy így mondjam -, amelyek a tisztességtelen forgalmazói magatartás körébe tartoznak, de ezeknek a csínytevéseknek a listája nem teljes a törvényjavaslatban. Ezért mi módosítókat nyújtottunk be, amivel ezt a listát szerettük volna teljessé tenni. Például ilyeneket, hogy tisztességtelen kereskedői magatartásnak tekintjük azt, amikor egy Magyarországon telephellyel nem rendelkező multinacionális cégnek egy leányvállalata külföldiként vásárolja fel a terményt, így az áfát ki tudja kerülni, és külföldről ez transzferáron úgy tud bejönni, hogy a beszerzési ár alatti értékesítés nem érhető tetten. Ezt módosítani kellene.

Módosítani javasoltuk azt is, hogy amikor a multinacionális cégeknek, a kereskedőláncoknak elegük volt egy termelőből vagy egy beszállítóból, vagy éppen csak egy termékkel besokalltak, és utólagos minőségi kifogásra hivatkozva kilistázzák, vagy éppen csökkentett áron fizetik meg annak a beszállítónak a termékeit.

De a borral kapcsolatban is nyújtottunk be - ugye, merthogy egy salátatörvénnyel állunk szemben - a külföldről beérkező lédig borkészletekre vonatkozóan, amelynek a nyilvántartása és ellenőrizhetősége enyhén szólva hagy kívánnivalót maga után. Mint tudjuk, beérkezik az olcsó bor, mondjuk, Olaszországból, ez az olcsó bor ezután egy csomagolóüzembe, palackozóüzembe kerül, de onnan már magyar termékként megy tovább, ezzel a bortermelő társak piacát természetesen zavarva, és ezt a tisztességtelenséget is javasoltuk kiküszöbölni. Azzal nem fogadta el a bizottság a módosító javaslatainkat, hogy nem normaszövegszerű a szövegezése. Nos, ez egy olyan, azóta konzultáltunk a parlament jogi osztályával, és ennek az összegzése az lehet, hogy itt egy indokot talált a kormánypárti többség a bizottságban, hogy ezeket a módosítókat ne kelljen elfogadni, ne kelljen továbbvinni.

De mindezen hiányosságai ellenére a törvénynek, mi ezt meg fogjuk szavazni. Meg fogjuk szavazni azért, mert valóban egy olyan súlyos és égető problémát kíván orvosolni, amire a szocialista kormány tett kísérletet, de az a kísérlet, nem tudom, enyhén szólva ványadt volt, és nem tudtuk megregulázni a multikat. Látjuk ebben a törvénytervezetben azt, hogy legalábbis egy lépést tudunk tenni ebben az irányban, a multik megregulázása irányában, és ígéretet kaptunk arra, hogy tavasszal tovább fogjuk vinni ezt a gondolatot. Ezzel tulajdonképpen a mi mércénk elbillent arrafelé, hogy támogatni fogjuk ma ezt a javaslatot.

Támogatjuk azért is, mert nagyon fontos volna az ország számára, hogy összeszedjük azokat a kis apró lehetőségeket, amivel tudjuk segíteni a gazdákat. Itt most magunk között és csendben azt mondom, hogy ezt egyfajta protekcionizmusnak is lehet nevezni, de jelentem, minden tagállam él ezzel a kifinomult és árnyalt protekcionizmussal. Tudjuk, hogy a közös agrárpolitikának a keretei viszonylag szűkek. Ezeken a kereteken belül a magyar agrártermelők, a magyar gazdák nem nevezhetők versenyképesnek. Nos, ezt a versenyképességet igenis kötelessége egy kormánynak minden ilyen kifinomult módszerrel segíteni, és támogatni a gazdákat. Ezért mi ezt a törvényjavaslatot támogatni fogjuk.

Köszönöm szépen a szót. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu