SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen a szót. Érdeklődve hallgattam itt a két párt csatározását, és érdekes volt hallani, ahogy azok a képviselők, akik egyszer kormánypárti képviselőkként a kormányzati ellenőrzés növelése mellett érveltek, most ellene érvelnek, illetve a másik oldalon megpróbálják a parlamenti bizottsági jelölést úgy beállítani, mintha az a jegybank demokratizálása lenne, holott ők is ugyanúgy tudják, hogy itt a kormányzati ellenőrzés erősítése az, ami igazából napirenden van.

Amikor az előttünk fekvő jegybanktörvény módosítási javaslatát értékelnünk kell, azt gondolom, alapvetően három kérdésre kell válaszolnunk. Az első ilyen kérdés az, hogy általánosságban szükség van-e a jegybanktörvény módosítására; a másik, hogy jó irányba tett lépés-e ez a most tárgyalt javaslat; illetve a harmadik, hogy ha nem jó az irány, akkor mit lenne érdemes tennünk. Nézzük ezeket sorjában! Először is azt, hogy szükséges-e a jegybanktörvény módosítása. Az eredetileg 2001-es, sokszor módosított jegybanktörvény, azt gondolom, egyetértünk, legalábbis részleges felülvizsgálatára megérett az idő.

A törvény három szempontból is fejlesztésre szorul. Az egyik, hogy szakmailag nem felel meg a kor közgazdaságtani és gazdaságpolitikai színvonalának, az intézményi szabályok tekintetében elavult, és nem erősíti az együttműködés kultúráját, ami nélkül nem lehet hatékony gazdaságpolitikát megvalósítani, s harmadrészt nem biztosítja az Országgyűlés számára azokat a demokratikus ellenőrzési jogokat és kapacitásokat, amelyek számos külföldi országban evidensnek számítanak, és amelyek hiánya, ha nem is ássa alá, de gyengíti a független jegybank demokratikus legitimációját.

(21.20)

A jelenlegi időkeret sajnos nem teszi lehetővé, hogy részletesen is szóljak az elmúlt évtized monetáris politikájának eredményeiről és hibáiról. Ezt meg fogjuk tenni önálló jegybanktörvény-módosító javaslatunk benyújtásakor. Annyi ugyanakkor bizonyos, hogy tévedés lenne kizárólag a monetáris politikára terhelni például a régióban példátlan mértékű kamatszinteket. Másrészről pedig legalább ennyire hihetetlen azonban az a megközelítés, amely a jegybank által képviselt monetáris politikai kurzust semmilyen tekintetben nem tekinti felelősnek például a devizahitelezésben kialakult áldatlan állapotokért. Az, hogy az elmúlt évtizedben az egymásra mutogatás és nem az együttműködés kultúrája uralkodott a fiskális és monetáris politikában, az említett szakmai problémák hiányában már önmagában okot ad a jegybanktörvény revíziójára.

Szóval, revízióra szükség van, lássuk akkor, hogy jó irányba tett lépés-e a kormány javaslata. Azt kell hogy mondjam, hogy a kormány javaslata sajnos nem kínál megoldást sem a pénzügyi stabilitás általánosabb céljának elérésére, sem pedig az említett demokratikus deficit enyhítésére. A demokratikus deficit enyhítése, úgy látszik, hogy sajnos nem célja a kormánynak. Egy ponton a monetáris tanács kinevezése kapcsán nyúl bele a kormány csak a törvénybe. Tudjuk tehát, hogy nem célja a demokratikus deficit csökkentése, lássuk, hogy akkor mi a valódi cél. A valódi cél az, hogy hogyan vegyenek még egy kormánytól független testületet közvetlen kormányzati kézi vezérlésbe. Sajnos, ugyanez történt a Médiatanáccsal, az Állami Számvevőszékkel, a titkársággá degradált Költségvetési Tanáccsal, és a sor bőven folytatható. Ami itt folyik, az a jegybank de facto kormány alá rendelése, ami ellentmond a törvény deklarált szándékának.

A kormány gazdaságpolitikáját azonban egy kezes bárány monetáris tanáccsal sem lehet majd ellensúlyozni. A mamelukok sem tudnak segíteni a hitelességvesztés nyomán időről időre mélyrepülésbe kezdő forintárfolyamon. Ha a valódi cél világos, a részletszabályok illenek a törvénymódosítás fő rendelkezéseihez, az indoklás azonban kifejezetten problémásnak tekinthető. Az Országgyűlés által választott tagok önmagukban lehet, hogy közeledést jelentenek az Európai Unió gyakorlata felé, arról azonban hallgat az indoklás, hogy konkrétan hol jelöli egyetlen bizottság többsége az összes külső tagot. Ha nem ilyen jelentőségű testületről lenne szó, akkor még akár szórakoztató is lehetne az a kitétel, hogy suttyomban kívánják feltölteni a négy külső tag pozícióját. Ellentétben az elnökökkel - az elnökkel és az alelnökökkel -, az Országgyűlés illetékes bizottságának sem lesz lehetősége meggyőződni a jelöltek alkalmasságáról.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mitől félnek? Miért kell bújtatni, a nyilvánosság elől elzárni a jelöltjeiket? Talán nem büszkék rájuk? Miért egy füstös szobában meghozott döntésekkel akarják irányítani az országot? Miért ódzkodnak a szakbizottság nyílt és átlátható meghallgatási folyamatától? Egy demokrata nem fél a szakmai vitáktól, egy felkészült jelölt számára pedig nem jelenthet akadályt egy szakmai diskurzus az Országgyűlés bizottságaiban.

De ha nem jó az irány, akkor érdemes lenne arról is egy kört futnunk, hogy mégis merre lenne előre. A hozzászólásom elején jelzett problémákra reagálva az LMP hamarosan elő fog állni egy önálló jegybanktörvény-módosítási csomaggal, de addig is mentenénk, ami menthető, konstruktív ellenzéki szerepet felvállalva az előttünk fekvő törvényjavaslathoz is módosító indítványokat nyújtunk be. Kezdve az említett, nyilvánvalóan demokráciacsorbító rendelkezéssel, az első módosító javaslatunk a következő célt tűzi ki. Indokolatlan különbséget tenni a monetáris tanács tagjai között a tekintetben, hogy meghallgatták-e őket az Országgyűlés illetékes bizottságai. Tekintettel arra, hogy a meghallgatások a jelölt alkalmassága megítélésének legfőbb fórumai, ezek elhagyása nem indokolható a külső tagok esetében sem.

Szintén javasoljuk, hogy a meghallgatásokat ne csak egy, hanem legalább két bizottságban, az Országgyűlés gazdasági és költségvetési bizottságában is tartsák meg, tekintettel arra, hogy a két bizottság eltérő szempontokból értékelheti a jelöltek alkalmasságát.

A második módosítónk pedig a következő szempontrendszert tükrözi. A jelenlegi rendszer, amely szerint három belső, illetve négy külső tagja is van a monetáris tanácsnak, lehetővé teszi, hogy a kormány politikájától független szempontok is érvényesüljenek. A kormány javaslata ezt a status quót felülírja, ami - mint mondtam - indokolatlan. A mi javaslatunk megőrizné ezt a vívmányt. Javaslatunk szerint egy rotációs rendszerben a megüresedések ütemében és parlamenti súlyuk sorrendjében tölthetnék fel az országgyűlési frakciók a külső tagi pozíciókat. Az LMP által javasolt forgó rendszerű jelölés biztosíthatja, hogy mindig legyenek különböző frakciók által jelölt tagok a monetáris tanácsban. A parlamenti képviselőcsoportok által történő jelölésnek pedig azért van jelentősége, hogy a kormánytöbbség jelölje az összes tagot, bizony a jelenlegi törvénymódosítási javaslatnak két év múlva ez lesz a következménye.

Tekintettel arra, hogy ezzel a gyakorlatban sérülhetne a jegybank kormány által történő direkt utasításának tilalma, szükséges a jelölésre és választásra vonatkozó szabályok módosítása. A képviselőcsoportok által történő jelölés lehetőséget biztosít a jegybanki döntéshozatal demokratikus befolyásolására és a releváns szakmai vélemények képviseletére. A javaslat mindemellett a nagyobb frakciók jelölési jogának preferálásával elkerüli, hogy a kisebb társadalmi támogatottságú képviselőcsoportok társadalmi súlyuknál nagyobb mértékben befolyásolhassák a tanács összetételét. Csak halkan jegyzem meg, hogy javaslatunk szerint az LMP ebben a ciklusban nem is jelölhetne monetáris tanácsi tagot, miközben az MSZP, a Jobbik és a KDNP is élhetne ezzel a jogával. Ez is jelzi, hogy nem a politikai zsákmányszerzés, hanem az együttműködés kultúrájának fejlesztése vezet bennünket indítványunk megfogalmazása során.

Egy további javaslatunk szerint elhagynánk az Országgyűlés jelöltmegválasztási jogát, és maradnánk a köztársasági elnök általi kinevezésnél, ahogy az a belső tagok esetében is történik. E rendelkezés elhagyásával biztosítható, hogy a kormánytöbbség ne tudja megakadályozni az ellenzéki képviselőcsoportok által jelölt monetáris tanácsi tagok megválasztását. Reméljük, hogy kormánypárti képviselőtársaink nem akarják egy átláthatatlan és demokratikus deficitet egy magasabb szinten újratermelő folyamatban kiválasztani a jövő monetáris tanácsa tagjait. Reméljük, hogy befogadják módosító javaslatainkat ehhez a jelenleg elhibázott törvényjavaslathoz.

Tehát összességében szeretném újra felhívni a figyelmüket, hogy egyetértünk abban, hogy szükség van a monetáris politika bizonyos keretek között történő demokratizálására. Ez azonban nem nyilvánulhat meg pusztán a kormánytöbbség akaratának érvényesülésében. Ezért tettünk javaslatot egy, a parlamenti erőviszonyokat tükröző rotációs rendszerre, amelyben érvényesül az, hogy a nagyobb társadalmi támogatottságú pártok előnyt élveznek a jelölésben - lásd az LMP nem is jelölne ebben a parlamenti ciklusban -, ugyanakkor a rotációnak két előnye is van, egyrészt érvényesül a parlamentben leképezett diverzitás, másfelől biztosítva van az, hogy a monetáris tanácsnak eltérő tagjai vannak a tekintetben, hogy eltérő képviselőcsoportok jelölték, és így nem kerülhet a monetáris tanács egy az egyben a kormánytöbbség ellenőrzése alá.

Mert abban egyetértünk, hogy demokratizálni kell a jegybankot, erre majd a vonatkozó törvényjavaslatunkban teszünk is további javaslatokat, abban viszont nem értünk egyet, hogy egy az egyben a kormánytöbbség ellenőrzése alá kellene vonni a monetáris politikát, mert annak is megvan a maga indoka, hogy miért van függetlenítve a politikai ciklusoktól a monetáris politika. Azt gondolom, ez egy nagyon fontos szempont, hogy megmaradjon a politikai ciklusok és a monetáris politika szétválasztása, de egyetértünk azzal, hogy szükség van demokratizálásra. Remélem, hogy meg fogunk tudni ebben állapodni, és a javaslatunkat remélem, hogy meg fogják tudni majd hallgatni és befogadni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu