SZABÓ REBEKA (LMP): Köszönöm a választ. Én tudom, hogy sok kérdést tettem fel, de mondjuk, két elég fontosra nem sikerült válaszolni. Az egyik, hogy mikor döntik el, hogy mennyi állami támogatást kap az Audi, és hogy mennyit fog kapni, és ezt nyilvánosságra hozzák-e. Én azt gondolom, hogy ezt a kérdést már többször feltettük önöknek, és amikor ilyen jelentős mértékű közpénzről van szó, akkor nagyon jó lenne néha valamiféle konkrétumot is hallani. Úgyhogy szerintem erre még vissza fogunk térni a jövőben.
Illetve értem, hogy közvetve 15 ezer munkahelyet teremt az Audi. Én majd nagy örömmel várom azt a pontos hatástanulmányt, amikor kielemzik, hogy pontosan mennyi magyar beszállítója van az Audinak, ez akkor ténylegesen hány munkahelyet generál. És akkor ehhez arányítják majd az állami támogatás mértékét, és megnézik, hogy akkor kijön-e az egy munkahelyre számolt 5 millió forint, esetleg ez több vagy kevesebb, és hogy szándékoznak-e majd változtatni ezen a gyakorlaton.
A speciális eljárást végül is érteni vélném, de azért azt kell hogy mondjam, az semmiképpen nem mehet sem a civil részvétel, sem a hatósági ellenőrzés rovására. Amit pedig a kiegyenlítő intézkedésekről mondott, azt gondolom, az valóban (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) további tárgyalást igényel, úgyhogy erre is majd vissza fogok térni.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés