VARGA GÉZA (Jobbik): Nem, a választ sajnos nem tudom elfogadni. Államtitkár úr egy iskolapéldáját adta annak, hogy hogyan tudunk elbeszélni egymás mellett. Én egy konkrét esetről beszéltem. A konkrét eset körülményeihez kaptam ugyan néhány dátumot, de ezek nem azonosak azokkal a dokumentumokkal, amelyek a mi birtokunkban vannak, de egyébként is az államtitkár úr érveléséből az állam megvásárolhatta volna azt a földet, ha az elmúlt rendszer vagy az elmúlt kormány esetleges visszaélése lett volna a háttérben. Az a probléma, államtitkár úr is bizonyára ismeri azokat a FAO-jelentéseket, melyek szerint 2010. decemberről januárra az élelmiszer világpiaci árindexe több mint három ponttal emelkedett, ezt a spekulánsok jobban tudják, mint mi. Ilyen mértékű emelkedés, mióta a FAO méri az árindexeket, nem történt, tehát a spekulánsok ugrásra készen ott vannak, és ebben a konkrét ügyben konkrét dokumentumokkal fogok szolgálni arról (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), hogy miről beszélek. Itt igenis visszaélés történt, és ez a törvény gyengeségeire utal. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés