DR. BALSAI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Természetesen figyelemmel az időtartamra, amit ezzel eltöltöttünk - bár korábban kezdtük -, igyekszem csak nagyon röviden válaszolni, de a lényeges dolgokra azért ki kell térnem.
Mindenekelőtt köszönöm szépen az élénk és majdnem mindenütt színvonalas vitát mindenkinek. Néhány dolgot megpróbálok időrendi sorrendben a magam nézőpontjából megvilágítani. Harangozó képviselő úrnak mondanám, hogy ezt mások is elmondták, a semmisségi törvény nem a jogállamtól idegen dolog. Semmisségi törvényt azért kellett az elmúlt rendszerrel kapcsolatban hozni, mert egy jogállamnak kellett semmisségi törvényt hozni a 45 éves szovjet megszállást követően egy nem jogállami rendszerről. Az nem zárja ki - és ezt itt elmondta az államtitkár úrtól kezdve más is -, hogy van olyan helyzet, amikor erre szükség van, a jogállam megbotlása, kibicsaklása esetén is. Erről beszélgetünk itt.
Úgyhogy azok a vádak, amelyekkel kedves képviselőtársaim illettek - itt most Harangozó úrnak címezem, de mondhatnám Ipkovich képviselő úrnak is, elmondanám neki, ha itt lenne, hogy már 20 éve nincs törvényességi óvás Magyarországon, de nem baj, majd biztosan ő is rájön erre -, tehát azok a vádak, amellyel engem mint előterjesztőt illetett, hogy lábbal tiporjuk a jogállam független intézményeit és így tovább: hát kérem, tisztelt képviselőtársaim, semmi sem független a törvényhozástól. Azért ne vicceljünk már! A bíróságokról, az ügyészségekről, a köztársasági elnökről, a rendőrségről törvényeket hozunk, mi azért vagyunk itt. Mi az, hogy független? Hát a törvénynek vannak alávetve, így szól ez a mondat. A bíróságok a törvénynek, és csakis a törvénynek vannak alávetve. Igen, törvény lesz most. Ez egy büntetőeljárási törvény. Ne legyen Be.? A bírók a feudális jogrendszernek megfelelően bíráskodjanak? Ha akarom így, ha akarom úgy? Hát ne haragudjanak, azért komoly parlamenti képviselő - jogász képviselő - ilyet szerintem nem kellene hogy mondjon, és ráadásul televízió előtt mondták, kedves képviselő urak!
Gaudi Tamás képviselő úrnak, és azonkívül másoknak is, akiket elfelejtettem, sajnos már csak így tudom mondani, külön elismerésemet szeretném kifejezni azokkal kapcsolatban, amiket akkor tettek, vagy éppen elszenvedtek. Mert ők voltak olyan jogszerető emberek, és olyan elhivatott emberek, hogy napokat töltöttek - éjszakát is beleértve - ott, a fogdahelyiségben, hogy hátha behoznak valakit, akinek védőre van szüksége. Ezt pontosan tudom, és ismerem a munkájukat. Természetesen Révész Máriusz és az imént felszólaló képviselő urak, akik személyükben... - hát Révész Máriuszt nem kell külön példaként felhozni, hogy mit élt át, és ennek ellenére sine ira et studio, azt lehet mondani, harag és részrehajlás nélkül vett részt az évek során ezeknek az ügyeknek a mindenféle minőségbeni résztvevőjeként akár a másik bizottságban, az albizottságban és itt ma, természetesen egyetértek vele is. Hiszen elmondták, a semmisség és az amnesztia között mi a különbség. Az egyikben elkövettek valamit, amit nem akarunk elfogadni, a másikban pedig nem követtek el semmit, mert semmis.
Nem tudom, ezen milyen elméleti vitákat kell még folytatni. Az amnesztia a bűncselekmény elkövetőire terjed ki. Valamiért megbocsát az állam, egyéni kegyelmet ad, aki arra jogosult, a közkegyelmet pedig, mint tudjuk, ritkán gyakorolja a törvényhozás, nagyon nagy okának kell lenni. Én kétszer voltam ennek részese, egyszer a hivatalba lépésemkor, akkor azt hitték, a korábbi igazságügyi miniszter kollégám - már nincs közöttünk - beígérte valamilyen úton-módon, hogy 1990-ben, a 45 éves évfordulóra majd lesz egy amnesztia. Ezt az elvárást természetesen mi nem vettük komolyan, de aztán olyan felfokozott, majdhogynem börtönlázadással is felérő "várakozás", izgatottság vett erőt a bv-intézetekben, így kellett hoznunk valamilyen intézkedést, egy enyhébb amnesztiatörvényt.
A másik pedig a mai napon is többször említett taxisblokáddal volt kapcsolatos, én sem értettem egyet ezzel, meg kell hogy mondjam önöknek. Azért is nem a kormány terjesztette elő, hanem a köztársaság elnöke, és a parlamenti többség elfogadta. Ezek feles törvények, mint ahogy ez is feles törvény, amiről beszélünk, tehát itt kétharmadosságról meg mindent legyűrő fülkeforradalomról beszélni értelmetlen. Ez egy feles törvény, a büntetőeljárási törvény mindig, mindenütt a világon.
Bárándy képviselő úr felszólalásával kapcsolatban kicsit aggódom, megmondom őszintén. Ha ő szakpolitikusként, egyetemi oktatóként arra az álláspontra helyezkedik - és nem először, a bizottságból ismerjük az álláspontját -, ne lehessen felnyitni egy befejezett ügyet - hát hogyhogy? Hát hogyhogy? (Dr. Bárándy Gergely: A parlamentnek.) Hát micsoda helyzet lenne az, hogyha az úgynevezett jogerősen befejezett ügyek úgynevezett alaki jogereje megkötné a törvényhozó kezét? Hát hová jutnánk, tisztelt képviselőtársaim? (Dr. Bárándy Gergely: A parlamentnek.) Azért vagyunk itt, hogy felnyissuk ezeket az ügyeket, azért terjesztettük elő a javaslatot, hogy pontot tegyünk rá.
Gaudi képviselő úrnak a javaslata: nem vagyok ellene, de szeretném emlékeztetni, hogy én egy miniszterelnöki megbízottként terjesztettem elő a javaslatot, az én megbízatásom a miniszterelnök úrtól a 2006-os szeptemberi-októberi rendőri brutalitással kapcsolatos időszakra terjed ki, tehát én nem tudom magam kiterjeszteni ezt a 2002-2010 közötti időszak egészére. Természetesen a törvényhozásnak nincsenek korlátai. Ez a törvény erre vonatkozik, nekem, ezt most nem rossz értelemben mondom, tartanom kell magam e keretek között.
Ami Schiffer képviselő úrnak azt az ajánlatát illeti, hogy ezt cseréljük át az övére, ezt azért sem tenném meg, nem csak azért, mert nem értek egyet vele, mert mint tudják, egyszerre egy témában csak egy törvényt tárgyal az Országgyűlés. Ha majd ezt elutasítják - amit azért nem tartok valószínűnek -, akkor majd egy másik benyújtott, a mai napon benyújtott indítványt, ha tárgysorozatba veszi a parlament, akkor lehet tárgyalni.
(17.40)
Mindent összevetve, tisztelt képviselőtársaim, megköszönve a részvételt, a vitában való részvételt, a jelenlétüket, úgy gondolom, hogy a mai nap benyújtható módosításokat meg fogjuk tárgyalni, ha vannak ilyenek vagy lesznek ilyenek, és a továbbiakban pedig továbbra is számítok a támogatásukra.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok, valamint a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés