JÁNOSINÉ DR. BENE ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A mostani törvényjavaslat benyújtásával egy régi adósságot kíván törleszteni a kormány, hiszen 2006-ban az akkori liberális miniszter, Molnár Lajos az első intézkedései között eltörölte a kötelező kamarai tagságot az egészségügyben működő szakmai kamarák esetében. Tette ezt azért, mert remélte, hogy az egészségügyi reformnak nevezett ámokfutás ellen a megosztott és szétzilált, a fennmaradásukra koncentráló kamarák kisebb ellenállást tanúsítanak majd.

A kötelező kamarai tagság eltörlése nemcsak a létszám, hanem a kamarák közfeladatainak a csökkentését is jelentette, hiszen az önkéntes tagságon alapuló működés nagyon komoly problémákat okozhatott volna. Legkiemelkedőbb ezek közül a szakmai etikai felelősségi rendszer működésképtelensége és az a tény, hogy a kamarák szolgáltató és szakmai szerepe gyakorlatilag visszaszorult. A jelenleg benyújtott törvényjavaslat az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvény módosításáról a kormány egyik első és legfontosabb ígérete, amellyel igyekszik helyreállítani az orvosokat, a gyógyszerészeket és a szakdolgozókat tömörítő szervezetek súlyát és tekintélyét.

Nagyon fontos azt hangsúlyozni, hogy a kormány prioritásként kezeli, hogy az egészségügyi dolgozókkal történő együttműködés azért egy új dimenzióba kerüljön. Helyre kell állítani a korábbi kormány alatt meggyengült bizalmi viszonyt, partnerségre, együttműködésre és együttgondolkodásra van szükség. A most megfogalmazott kisebbségi indítvánnyal szemben én azt mondom, hogy az előttünk lévő törvényjavaslatnak talán az egyik legfontosabb eleme a teljes körű és kötelező kamarai tagság az egészségügyi szakmai kamarákban, ami ugyan azt jelenti, hogy nem végezhet egészségügyi tevékenységet az, aki nem tagja a szakterületén működő kamarának, viszont úgy gondolom, hogy a kötelező kamarai tagság nemcsak az orvos, a gyógyszerész vagy a szakdolgozó számára fontos, hanem rendkívül fontos a betegek számára is. Ezt kívánja a betegek érdeke is.

Miért mondom ezt, tisztelt képviselőtársaim? Azért, mert fontos fő szabályozási elem a törvényjavaslatban a teljes körű és független etikai rendszer működtetése, ideértve az etikai anyagi normaalkotást is. A törvényjavaslat átalakítja az etikai ítélkezés rendszerét, és a kötelező kamarai tagság adja meg a módot arra, hogy a jelenleg fennálló kettősség megszüntetésre kerüljön a kamarai tagok és a nem kamarai tagok között.

A kamarák kötelező feladatai között nevesíteni szükséges az egészségügyi szakma gyakorlására vonatkozó általános magatartásetikai szabályok, azaz valamennyi kamarai tagra kiterjedő hatályú etikai kódex megalkotásának feladatát és az etikai eljárások szabályozott és határidőn belüli lefolytatásának a kötelezettségét. Ez egy fontos szakmai és erkölcsi szűrője az egészségügyi tevékenységnek. Aki szakmai alkalmatlanságból, nemtörődömségből kárt okoz, rontja a tisztes, hivatását becsületesen gyakorló többség megítélését, az ellen van mód hiteles, korrekt, az etikai vétség súlyosságának megfelelő etikai büntetés kiszabására, és természetesen a kamarák feladata az is, hogy megvédje az indokolatlanul és méltatlanul meghurcolt kollégákat is, mert sajnos erre is szükség van.

A törvényjavaslat fontos eleme a véleményezési jogkör kiterjesztése, és a kamarák végre ismét véleményezhetik a szakmai alkalmasságra vonatkozóan a vezető állású egészségügyi dolgozók kinevezésére, illetve felmentésére irányuló döntések tervezeteit. Ismételten véleményezhetik a kamarák az orvosi hivatás gyakorlói, a közvetlen lakossági gyógyszerellátást végzők kinevezését, illetve felmentését, valamint az egyéb egészségügyi hivatást gyakorlók és az egészségbiztosítási szerv közötti általános szerződési feltételeket.

Tisztelt Képviselőtársaim! 2006-ig a személyi döntéseknél a kamarai véleménynek súlya volt, és megkérdőjelezhetetlen súlya volt, de a kötelező kamarai tagság megszüntetése után gyakran születtek szakmai és etikai véleményezés nélküli kinevezések, vagy éppen történtek felmentések. Hallottunk már arról, hogy a jövőben a kamarák szakmai és minőségbiztosítási feladatköre is bővítésre kerül.

Összefoglalva azt tudom mondani, hogy a most benyújtott törvényjavaslat számos területen kibővíti a kamarák feladatait és a jogköreit. Lehetőséget nyit arra, mint ahogy már hallottuk miniszter úr expozéjában, hogy visszaszerezzük az egészségügyi hivatás méltóságát. És emlékezzünk arra, képviselőtársaim, hogy a Molnár Lajos és Horváth Ágnes vezette egészségügyi tárca élen járt abban, hogyan lehet ostorozni, megalázni az egészségügyi dolgozókat, a szakmai hitelességet megkérdőjelezni, és lejáratni a szakma becsületét. Ezeket az éveket az egészségügyben alázattal, hivatásukat tisztességgel végzők soha nem tudják elfelejteni, és a szerzett sebeket nagyon nehéz begyógyítani.

Az elmúlt évek gyakorlatával szemben azonban a kormány nem ellenségnek, hanem partnernek tekinti az egészségügyi dolgozókat, elkötelezett a hivatásrendi köztestületek szerepének újragondolásában és megerősítésében. Egyértelműen látszik ebből a törvényjavaslatból, hogy a cél közös: növelni a kamarák mozgásterét, konstruktív, egységes és megerősített szakmai önkormányzatokat létrehozni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Lehetőségünk van arra most, ismerve az egészségügyi tárca abszolút pozitív, az értelmes párbeszédet tisztelő és igénylő álláspontját, hogy ezt a törvényjavaslatot átgondolva, szükség esetén jobbító és a vitás pontokat tisztázó módosító javaslatokkal kiegészítve a lehető legszélesebb konszenzussal alakítsuk ki a végső törvényt a már említett célok ismeretében.

Úgy gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy az út, az irány helyes. Tisztelettel kérem önöket, hogy támogassák ezt a törvényjavaslatot.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu