DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelettel, én jóval kevésbé vehemensen szeretnék hozzászólni a dolgokhoz. Képviselő úr, kolléga úr, az egyeztetéssel kapcsolatos hozzászólásával nem értek egyet. Úgy gondolom, hogy számos esetben minden törvényalkotás alkalmával az történt mostanában - négy évről beszélek -, hogy hamar-hamar mondjunk véleményt, mondjon véleményt mindenki. Én úgy gondolom, hogy a kamarai törvény viszonylag hosszú idő óta megtalálható az interneten, úgyhogy viszonylag hosszú idő óta hozzá lehet szólni, akkor ebben egyetértünk. Abban viszont logikai bakit érzek, tisztelettel, Kovács képviselő úr, hogy azt mondja, hogy nem is jó ez a törvény, amit most csinálunk és amúgy álcatörvény, de hát most mondta, hogy nagy bajaik voltak az előző időszakban a koalíció miatt, és nem is akarták amúgy azt az egészet, amit végül a kamarai törvény megváltoztatásával megcsináltak.

A harmadik dolog: köszönjük szépen az engedélyt, hogy most meg kell változtatni. Igyekszünk megváltoztatni mindent, és nagyon örülünk, hogy módosító indítványokat adtak be minden oldalról, önök is, és ezeket is igyekszünk felhasználni a törvény tervezeténél azért, hogy megfelelő törvény szülessék, olyan törvény, amely minden oldalnak megfelelő, a magyar betegnek megfelelő (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) és a magyar egészségügynek.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu