DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz). Köszönöm szépen a szót. A számból vette ki elnök úr a szót, valóban azt szeretném elsősorban tisztázni, nem kétségbe vonva az ön tekintélyét és szerepét, de Sneider képviselő úrnak szeretném mondani, nagyon szép megszólítás az, hogy asszony, de Mátrai Márta képviselő asszonynak ez a megszólítása, amit az előbb mondtam. Az asszonyom, uram az nagyon szép egy úri mulatóhelyen, szórakozóhelyen, de itt a parlamentben képviselő úrnak és asszonynak szólítjuk egymást. Nem azért, mert ez nekünk annyira tetszik, ez a forma, ez a szokás alakult ki.

A másik pedig nagyon röviden. (Közbeszólás a Jobbik soraiból.) Fáj, mi? Szóval, a másik pedig az, hogy a többségi társadalom készít egy új alkotmányt azzal a felelősségével, amiben önök is részt vesznek, és a többségi társadalom alkotmánykoncepciójában tudjuk a megfelelő feladatokat. De nem az egyes részfeladatok képezik a mai nap tárgyát, hanem az, hogy igenis a koncepcióban ismerjük el az irányokat, amelyekről szó van. Magyarul, nem kezdünk el cigányozni, nem ezzel töltjük az időt.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu