DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igazából nagyon örülök, hogy Bányai képviselő úr nekilátott a számoknak, mert az emberek is ezt teszik. Megnézik a fizetési cédulájukat, és azt látják rajta most, februárban, hogy amit önök ígértek, hogy olyan adórendszer lesz, ami mindenkinek jobb, az sajnos 70 százaléknak nem jobb.
Babák képviselő úr, azzal kellene foglalkozni, hogy mit ígértek, mit ígértek a választási kampányban. Azzal kellene fogni, hogy hogyan teljesítik. Tudja, mi ez a zárolás most, ez a törvénymódosítás? Az csak egy hangzatos kifejezés, amit mi itt mondunk, hogy összeomlott a Fidesz költségvetése, ennél sokkal többről van szó. Arról van szó, hogy önök és az egész ország most szembesül azzal, hogy tíz hónap kudarc, semmi eredményre nem vezetett.
Persze hogy figyelembe kell venni az elmúlt nyolc évet, csak azt ne tessék elfelejteni, hogy önök ebből már nem élnek meg. Ebből az országnak csak akkor lesz jobb, ha normális törvényeket hoznak (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból.), nem ilyeneket, mint ami itt van. Lehet, hogy el tudunk mi itt számokról vitatkozni, hogy az Unió mennyivel támogatott, és hogy mennyi ment termelő beruházásra, mennyi ment a települések dísztérburkolatára, de azért az önök polgármesterei voltak többségben, akik nagyon igényelték az Új Magyarország fejlesztési tervből (Bányai Gábor közbeszól.) ezeket a szépészeti fejlesztéseket, és nagyon jól jött a vállalkozásoknak. Ezek azért vállalkozásélénkítő programok voltak, ne felejtse el képviselő úr, egy válság idején, a világválság idején, amikor, ahogy mondták, a nagy kitettségünk következtében exportálni kevesebbet tudtunk.
Ha őszinte akarok lenni, az, hogy önök a realitás útjára lépnek, üdvözölhető (Az elnök a hozzászólási idő leteltét csengetéssel jelzi.), azt, hogy ilyen későn, viszont kritizáljuk.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés