DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Nagyon elgondolkodtató volt az ön felszólalása, és különösen a törvényjavaslat esetleges értelmezési problémái tárgykörében igen-igen elgondolkodtam. Bizonyára csak bonyolítja a helyzetet, hogy az Európai Bizottság egyetért a törvényjavaslat szövegével. Ígéretet teszek arra, hogy a kormány nevében tolmácsolni fogjuk az Európai Bizottságnak, hogy a szocialista frakció nem ért egyet a törvényjavaslattal, és nyilván azt is majd tolmácsolni fogjuk, hogy a szocialista frakció szeretné újratárgyalni az Európai Bizottsággal ezt a törvényjavaslatot.

Félretéve a tréfát, tehát lehetséges, hogy vannak értelmezési nehézségek ebben a törvényjavaslatban, de most már annyi szakértő, magyar és európai uniós szakértő végigrágta magát ezen a javaslaton, és nem érzett olyan értelmezési problémákat, mint amit ön elmondott, de ezek után vicces lenne előállni azzal, hogy mégis a magyar parlament szocialista frakciója szeretné, ha újratárgyalná a kormány a Bizottsággal ezt a javaslatot.

Egyébként javaslom önöknek, hogy majd amikor nem szavazzák meg ezt a törvényt, mert a szavaiból ezt veszem ki, akkor esetleg próbáljanak valamilyen más magyarázatot találni, a mostanihoz képest más magyarázatot találni, hogy miért nem szavazták meg, mert mégiscsak elég kínos lesz, hogy önök európai színtéren is azt akarták, hogy az Európai Unió vagy az Európai Bizottság vizsgálja meg a magyar médiatörvényt. Lám-lám, az Európai Bizottság megvizsgálta, és önök mégsem szavazzák meg ezt a törvényjavaslatot. Biztos, kínos pillanat lesz a Szocialista Párt számára, de mondom, Navracsics miniszter úr már a mai napon jelezte, hogy önök nem járultak hozzá ahhoz, hogy Házszabálytól való eltéréssel, sürgősséggel tárgyaljuk ezt a javaslatot, nyilván a tartalmi álláspontjukat is jelezni fogjuk, úgy gondolom, ez a kötelességünk.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu