GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Aki itt volt az őszi költségvetési vitán, biztosan emlékszik rá, milyen győzelmi jelentéssel adták elő a kormánypárti agrárszakemberek, hogy 19 milliárddal nőtt a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatása. Szeretném jelezni, ebből most 18,7 milliárd úgy mindjárt visszaállt; egyébként a 19 milliárdos növekmény sem volt igaz, ezt sokszor elmondtam, most nem akarom megismételni.
És, államtitkár úr, most még rosszabb a helyzet, mert 1,3 milliárd forint árfolyamnyereség van bekalkulálva a Vidékfejlesztési Minisztériumnál. Ha jók az értesüléseim, ez olyan 2,5 milliárd mínusznál tart. Tehát innentől kezdve ez a zárolás és ez a csökkenés, amit nyilván majd a minisztériumnak kell valahogyan kigazdálkodnia, ez már nem 18,7 milliárd, hanem 22-23 milliárd forint. Most nem mondom végig tételesen a Vidékfejlesztési Minisztérium fejezeteit, mert időm sincs rá, de aki egy picit ismeri, az pontosan tudja, hogy ezt a zárolást nagyjából 80 milliárdos szabad forrásból lehet megcsinálni, ugyanis a többi vagy már kifizetett, vagy pedig olyan determináció, amellyel nem lehet mit kezdeni, mert gondolom, a vízi közműtársulatok 4 milliárdját nem érinthetik, uniós társfinanszírozást nem érinthetnek, és a 80 milliárdból 54 milliárd forint intézményi kiadás.
Államtitkár Úr! Hogyha már mindenképpen el kell venni pénzt, azért, hogy a gazdagoknak legyen adókedvezményük - mert ezt azért szeretném hangsúlyozni, ez főleg nálunk, az ágazatban igaz, hogy milyen marha jól járt mindenki a 16 százalékos adóval -, akkor miért nem gondolják végig azt, hogy vajon ki tud-e fizetni a tárca ebben az évben 240 milliárd uniós pénzt? Ugyanis 60 milliárd forintnyi társfinanszírozás van betervezve. Akkor is mondtuk, hogy fölösleges ennyit betervezni, mert egyetlenegy új pályázat nincsen, a májusig beadott pályázatokat el sem kezdték bírálni. Ebből nemhogy 240 milliárdnyi kifizetés, hanem 100 milliárdnyi kifizetés sem lesz!
Tehát azt kérem, államtitkár úr, fontolják meg, ne az intézményektől, ne az állatjóléti támogatásból, ne a fontos ügyektől (Az elnök a hozzászólási idő leteltét jelzi.) akarjanak pénzt elvonni, hanem akkor bírálják már felül ezt az ügyet, aztán engedjék meg az uniós társfinanszírozást csökkenteni! (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés