HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Itt elhangzott már, hogy az egészségügyi bizottsági ülésen az egyik frakciótársam tartózkodott a szavazásnál. Én is azok közé a képviselők közé tartozom, akik dohányoznak és azok közé is, akik a törvény alapvető céljával egyetértenek, tehát egyetértek azzal, hogy a fiatalokat, a gyerekeket, azokat, akik nem kívánnak dohányozni, védjük meg a dohányosok mindenféle káros mérgeitől. Azonban úgy gondolom, ez a törvény annál fontosabb, és itt nagyon sajnálom, hogy a kormány nem merte felvállalni annak az ódiumát, hogy egy ilyen törvénytervezettel álljon a Ház elé, vagy ezzel próbált meg megint olyan egyeztetéseket kikerülni, amik a benyújtott törvénytervezetben egyértelműen látszanak, hogy azért vannak ennek a törvénynek hiányosságai.

Rögtön itt az elején, amikor megfogalmazza a törvénytervezet az egészségvédelmi érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetek fogalmát, akkor rögtön az egyesülési törvénnyel kerül szembe, tehát azért vannak ilyen előkészítetlenségi hibák, amik egy komolyabb részletes vitánál vagy egy komolyabb előkészítésnél, egy társadalmi egyeztetésnél azért kiderültek volna. Vannak benne jogértelmezési hibák is, de ezekről majd a részletes vitánál kellene inkább beszélni.

Azonban ha már ott tartottunk, hogy a fiatalokat megvédjük a dohányzás káros hatásaitól, azt azért mindenképpen javaslom az előterjesztőnek, hogy ha már a közoktatási intézményeket belevette ebbe a dologba, akkor már a felsőoktatási intézményt is vegye bele, ha már a munkahelyen is tilos dohányozni, mert valahogy a felsorolásokból kimaradnak a felsőoktatási intézmények - kivéve az egészségügyi oktatást, hiszen az egy külön helyen benne van -, az egyetemeken majd továbbra is lehet dohányozni. Elhangzott, hogy a legveszélyeztetettebb csoport a 14-18 évesek és az afölöttiek, azok szabadon dohányozhatnak.

Úgy gondolom, hogy beszélni kell itt a gazdasági vonatkozásokról is, hiszen az a zéró tolerancia, amit a törvény megfogalmaz... - sok esetben és sok helyen vannak olyan statisztikai adatok, amiket az előterjesztők nem vettek figyelembe. A turizmusban, a különféle turisztikai szolgáltatóknál azért bizonyos engedményekre próbálnék célozni. Itt főleg a különféle éttermek kerthelyiségeinek és minden egyebeknek a szabályozását azért pontosan kéne megfogalmazni, hogy a kerthelyiségekben lehet dohányozni. Egyszerű példát mondok: a Balatonon olyan egységek vannak, amelyeknek vízparti strandrészei vannak, ahol a rendelet értelmezésem szerint - bár elég kevés idő volt átnézni - szintén tiltja a dohányzást, ami azért ilyen szempontból nem biztos, hogy előnyös. A rendelet jelenlegi formája például megtiltja a Sziget fesztiválon, a Szigeten a dohányzást. Nem tudom, hogy ezt végiggondolták-e. Mondom, ez az én értelmezésem, tehát biztos, hogy vannak benne olyanok, amik megcáfolhatók, illetve egyszerűen tisztázhatók.

(2.50)

Ami a másik problémám az előterjesztéssel, hogy itt elhangzott, hogy a dohányzást büntetjük és zéró tolerancia, és hogy támogatni kell a dohányzásról való leszokást.

Azt gondolom, hogy azokból az egészségügyi megtakarításokból, ami a statisztikai adatokból elhangzott, ami, ha jól számolgattam itt és jól figyeltem, akkor olyan 20-25 milliárd forint/év, mindenképpen támogatni kellene azokat a szereket, amit Horváth Zsolt képviselőtársunk is említett, amik segítenek a leszokásban, illetve olyan eljárásokat, egészségügyi rehabilitációkat, amik a dohányzásról való leszokásban segítenek. Az ott felszabaduló összegeket az előterjesztésben is, tehát magában a törvényben is szabályozni kéne, hogy kerüljenek be a finanszírozott gyógyszerek közé azok a szerek, amik a leszokásban segítenek.

Horváth Zsolt képviselőtársam megnevezett egy harmadik csoportot, aki nem tud, nem akar leszokni, hogy ne zavarja azokat, akik nem akarnak füstben élni. Ez teljesen egyértelmű. Én azonban arra kérném azokat, akik mindenáron le akarnak mindenkit szoktatni a dohányzásról, és mindenféle szankciókat hoznak ezért, hogy azt is vegyék figyelembe, hogy azok, akik nem akarnak vagy nem tudnak leszokni a dohányzásról, továbbra is megfelelő emberi, nem megalázó körülmények között hódolhassanak eme káros szenvedélyüknek, hiszen a Magyar Országgyűlésben az önök frakciója fogadta el az otthoni pálinkafőzés törvényét is. És azt hiszem, hogy az alkoholfogyasztás is ugyanolyan függőség és ugyanolyan betegség, mint a dohányzás - azt lehet kulturált körülmények közt.

Akkor arra kérem önöket, hogy ebben a törvényben is hagyjanak módot arra, hogy ki lehessen jelölni olyan dohányzóhelyeket, ahol kulturáltan, nem megalázóan, másokat nem zavarva a dohányosok továbbra is dohányozhassanak, akik nem akarnak élni azzal a lehetőséggel, hogy leszokjanak.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu