63 felszólalás
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Zakó képviselőtársam némi idővel korábban már beszélt a turizmusról. Én is ehhez a témához szeretnék nagyon röviden néhány számadattal hozzászólni. Mint ahogy a kormány és annak minisztere is elmondta, ez az ága…
T/12083 A Normafa Park történelmi sportterületről
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ellenzéki képviselőtársaim már rengeteg kételyt és kétséget megfogalmaztak az előterjesztés kapcsán. Én sokkal rövidebben szeretnék ehhez a témához hozzászólni. A Magyar Szocialista Párt alapvetően azzal, hogy a Normafánál és a Normafa környéké…
T/11473 A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR, a sport- és turizmusbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm a szót. Először is egy kérdést szeretnék feltenni bizottságunk jelen lévő tagjai nevében. Hiszen ma délelőtt a sport- és turizmusbizottság ülésén Szalay Ferencet szavaztuk meg…
T/10383 A rezsicsökkentések végrehajtásáról
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Itt ma már minden elhangzott, az is, hogy kibújt végre a szög a zsákból; és azt hiszem, hogy kibújt. Nézzük meg egy székesfehérvári példán át a tényeket! Székesfehérvár megyei jogú városa egy magánszemélytől pár hónap…
T/10383 A rezsicsökkentések végrehajtásáról
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Kormánypárti Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy erre a rezsicsökkentésre szükség van, azonban egy sokkal átgondoltabbra, hiszen ez rengeteg olyan önkormányzati tulajdonban lévő vállalatot és rengeteg olyan önkormányzatot fog érinteni…
T/10383 A rezsicsökkentések végrehajtásáról
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Kontur Képviselőtársam! Azért az, amit önök most itt kommunikációban előadnak ezzel a 10 százalékkal, hogy önök aztán mindent ezzel megoldottak, azért hoznék néhány példát, hogy mit is vettek el ebben a három évben. Lukács kép…
A/10417 Mi történt és mi nem történt a márciusi vihar első 24 órájában
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Engedjék meg, hogy először megköszönjem azoknak a névtelen hősöknek, akik példát mutattak emberségből, áldozatvállalásból az elmúlt hétvégi katasztrófahelyzetben, amit tettek. Köszönet azoknak a rendőröknek, tűzoltóknak, mentősö…
A/10417 Mi történt és mi nem történt a márciusi vihar első 24 órájában
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Ön megmutatta, hogy a határtól Budapest felé lezárták az autópályát, azonban 14 órakor nem zárták le Budapesttől a határig. Nem tiltották ki innen azokat a kamionokat, amelyek több balesetben is résztvevők voltak. Fehérvár térségében 14 óra 30-kor…
H/10143 A birkózás sportág a nyári olimpiai játékok programján való megőrzésének támogatásáról
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Amikor terveztem azt, hogy hozzászólok itt a mai ülésen, akkor azt gondoltam - ahogy Szilágyi képviselőtársam is elmondta a felszólalásában -, úgy kezdem, hogy a Birkózó Szövetség is a ma napvilágot látott hírek szerint végre példát vehetne a p…
I/9860 A Móri Kórház és Rendelőintézet integrációjáról
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ezt a kérdést már írásban is feltettem az ön által képviselt minisztériumot vezető miniszter úrnak, azonban valami véletlen folytán, valami érthetetlen okból sem én, de ami a nagyobb baj, sem Mór és környéke lakossága n…
I/9860 A Móri Kórház és Rendelőintézet integrációjáról
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen államtitkár úr cinikus válaszát. Akkor tételesen: ezt a pályázatot 2008-ban nyerte Fidesz-város, Mór város fideszes többségű önkormányzata, Mór város fideszes polgármesterével. Ez az átalakítás strukturális átalakítás volt, egy veszteséges intézményből eg…
I/8841 Csak csendben csak halkan, hogy senki meg ne hallja - összevonás Fidesz-módra
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Azt szeretném kérni öntől, hogy ha Pál Bélától idéz, akkor olvassa végig az idézetet, és ne csak egy mondatot ragadjon ki belőle. Egyébként azt gondoljuk erről az átalakításról, hogy ez nem másról szól, mint arról, hogy a nemzetközi turizmusmarke…
T/8405 A választási eljárásról
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha Csizi képviselőtársamat zavarta az a korábbi választásoknál, hogy egy másik párt megvehette az adatbázisból az ő adatait, illetve ha ez zavar valakit egy választás előtt, akkor azt gondolom, az a helyes eljárás, am…
T/8405 A választási eljárásról
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Engem is egy jóval korábbi hozzászólás indított újabb kétpercesre, mégpedig Kőszegi képviselőtársamé, aki a meleg levessel példálózott. Azt hiszem, hogy az önök gazdasági minisztere által megvalósított tündérmese-gazdaságpolitika, ami ebben az…
T/8405 A választási eljárásról
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Hogyha a törvényről beszélünk, akkor a 130. §-ban azért vannak korlátozások, például az ajánlás joga, hiszen azt mondja a törvénytervezet, hogy 15 nappal a választások előttig lehet rá regisztrálni, azonban csak annak az ajánlása érvényes, aki…
T/8405 A választási eljárásról
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Először is szeretném minden tiszteletemet kifejezni a Fidesz még jelen lévő képviselőinek. Csodálom őket, hogy ilyen faarccal végighallgatják ezt a vitát, és eszükbe se jut az általunk felvetett, aránylag komoly kérdésekre válaszolni, hiszen ne…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Itt szeretném megkérdezni a Fidesz-frakciótól, illetve a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjától ebben a kétperces megszólalásomban azt, hogy önök itt az expozéban, végig a vitában azt hangoztatták, hogy a kis- és közepes vállalkozók…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nyikos képviselőtársam mondandójához kapcsolódnék először, mégpedig azzal, hogy a ma bejelentett, és még be nem terjesztett, de valószínűleg beterjesztésre kerülő javaslatokban több olyan nehezen értelmezhető és az ön…
I/7686 Tönkretett környezetpolitikai irányítás, avagy meddig rombol még az Illés - kommandó?
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A kormányzat félidős zöldpolitikai munkáját értékelő kilenc civil szervezet közös jelentése egy 177 pontból álló értékelés végén 1,8 százalékos átlagot tudott csak adni az elmúlt két esztendő munkájára. Kegyelemkettest. Magyar…
I/7686 Tönkretett környezetpolitikai irányítás, avagy meddig rombol még az Illés - kommandó?
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen a választ, államtitkár úr, bár a feltett kérdésekre nem kaptam választ. Azonban az ön helyében én elgondolkodnék azon, hogy az interpelláció szövegét, ugye, előre megismerve az ön minisztere nem állt ki itt önért, hanem önt küldte ide, hogy magyarázkodjon…
T/7425 A Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, ahogy Márton Attila bevezetőjében is elmondta, hogy ha látta azt a kormánypárti frakció, hogy az a 2010-ben elfogadott NAV-törvény, majd a 2011-es módosítás sem hoz teljes megoldást abban a káoszban, ami az int…
H/5991 A szélsőségesség, a rasszizmus és az idegengyűlölet egyes formái elleni határozott fellépésről
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én is államtitkár úr szavaira reagálnék. Én is nagyon örülök, hogy a Fidesz és a kormánypártok is felismerték azt, hogy erkölcsi kötelességünk ebben a témában megszólalni, azonban én azt gondolom, hogy a helyi szinteken is példamutatóan kellene…
I/6362 Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség eljárásairól
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A hulladékszállítások fokozott ellenőrzésével mindenki egyetért. Nem támogatja senki, így mi sem, a mi frakciónk sem a törvénytelen vagy szabálytalan nemzetközi hulladékszállításokat. Azonban az ellenőrzések szabályozás…
I/6362 Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség eljárásairól
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Még egyszer szeretném elmondani, hogy mi nem az ellenőrzésekkel nem értünk egyet, hanem azoknak a lefolytatásával. Én azt gondolom, hogy a nagyon jóindulatú és jó szándékú vámszervek a tisztességgel kereskedőknek az átjutását sem tudták segíteni,…
J/4795 A Kolontár melletti vörösiszap-tározó átszakadása miatt bekövetkezett környezeti katasztrófával kapcsolatos felelősség feltárását és a hasonló katasztrófák jövőbeni megakadályozását célzó országgyűlési vizsgálóbizottsága vizsgálatának eredményéről
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először hadd fejezzem ki én is együttérzésemet az áldozatok és a sérültek hozzátartozóival szemben. Azt gondolom, hogy nagyon fontos feltárni a felelősöket, nagyon fontos azokat a gazdálkodási és működési for…
J/4795 A Kolontár melletti vörösiszap-tározó átszakadása miatt bekövetkezett környezeti katasztrófával kapcsolatos felelősség feltárását és a hasonló katasztrófák jövőbeni megakadályozását célzó országgyűlési vizsgálóbizottsága vizsgálatának eredményéről
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Kepli Lajos képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy a magyar alumíniumipar privatizációja - én székesfehérvári vagyok - 1990 és 1994 között történt, amikor az Alcoa amerikai konszern megvásárolta a Köfém magyar vállalatot. Egyébként ebben az időben Fe…
K/5833 MALÉV - Ez a híd már nem köt össze semmit
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy tűnik, Orbán Viktor kormányai valamely nagy jelentőségű nemzeti vállalatunk csődjéről lesznek híresek. Ha másért nem, ezért biztosan szerepelni fognak a törvénykönyvekben, hiszen a magyar buszgyártás, az Ikarus hanyatlása 200…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Dr. Mátrai Márta képviselő asszony az előbb azt mondta, hogy nem érti, hogy mi sok esetben miért reklamálunk, hiszen mulasztásos alkotmánysértésben volt a Magyar Szocialista Párt az előző 8 évben, amikor az országot vezette. Az elmúlt 8 évben,…
T/5070 Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Úgy gondolom, hogy Esztergomra is biztosan igaznak kellene lennie annak, amit önök rendszeresen hangoztatnak, hogy önök mindig megkérdezik az emberek véleményét, önök állandóan a kétharmados felhatalmazásukra hivatkoznak. Tessék teret engedni annak, hogy ne csak nemzeti…
K/5061 A levél is nyugdíj?
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Miközben újabb megszorításokat tervez a kormány, a miniszterelnök új levelet ír a nyugdíjasoknak. (16.10) Orbán Viktor levélben garantálja a nyugdíjak értékállóságát, továbbá azt is, hogy a gáz, a villany, a tá…