HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Még egyszer szeretném elmondani, hogy mi nem az ellenőrzésekkel nem értünk egyet, hanem azoknak a lefolytatásával.
Én azt gondolom, hogy a nagyon jóindulatú és jó szándékú vámszervek a tisztességgel kereskedőknek az átjutását sem tudták segíteni, mivel a főfelügyelőség nem készítette föl ezeket a szerveket arra, hogy egy ilyen átfogó ellenőrzésnél milyen tájékoztatást adjanak a fuvarozóknak, a vevőknek, az eladóknak és az egész folyamatban részt vevőknek - ez okozta, azt hiszem, a legnagyobb problémát ebben az akcióban. Azzal mindannyian egyetértünk, hogy azokat, akik rossz szándékkal, bűnös szándékkal próbálnak ilyen hulladékokat szállítani Magyarországon át vagy az országba, el kell kapni, és azért, mert az ellenőrzés nem volt jól megszervezve, a válaszát nem tudom elfogadni. (Taps az MSZP soraiban. - Közbeszólás ugyanott: Ez nem válasz, Zoli!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés