HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy tűnik, Orbán Viktor kormányai valamely nagy jelentőségű nemzeti vállalatunk csődjéről lesznek híresek. Ha másért nem, ezért biztosan szerepelni fognak a törvénykönyvekben, hiszen a magyar buszgyártás, az Ikarus hanyatlása 2000-ben a budapesti gyár bezárásával indult el, 2012. február 2-án pedig a magyar nemzeti légitársaság, a Malév csődjétől volt hangos minden. Ez a csőd azonban nemcsak a légi közlekedést érinti, hanem közvetlenül hat a magyar turizmusra és a gazdaságra is. Ez a csőd nemcsak a Malév volt dolgozóinak és az ő családjaiknak megélhetését sodorja veszélybe, hanem a turizmusból élőket is.

Az elmúlt napok, hetek tapasztalatai szerint 40-50 százalékkal is csökkenhet a beutazó vendégek száma a következő hetekben-hónapokban. Sokan már most lefoglalt szobákat, éttermi szolgáltatásokat mondanak le. Egyes szakmai vélemények szerint ez elkövetkezendő hónapokban a vendégéjszakák száma rohamosan csökkenhet. Probléma, hogy hiába fognak becsatlakozni a fapados légitársaságok, Budapest elveszti régiós vezető szerepét, a Magyar Turizmus Rt. pedig hiába végez remek munkát a nemzetközi piacokon, ha a turisták nem tudnak eljutni Budapestre. A Malév volt az a légitársaság, amely járatstruktúrájával biztosította a konferenciaturizmus, a városlátogató turizmus, illetve az itt dolgozó külföldiek számára Magyarország megbízható elérését.

Helyrehozhatatlan, pótolhatatlan veszteséget szenvedett az ország, mert a nemzeti légitársaság külföldiek milliói számára az első találkozást jelentette Magyarországgal. A jól működő, világszínvonalú szolgáltatás nemzeti imázsunk része volt.

Kérdezném államtitkár urat, mikorra várható a hazai turisztikai szektort is megnyugtató megoldás a légi közlekedés ügyében. Várható-e kormányunk országimázs-romboló tevékenysége után stratégiaváltás, hogy a jó munkát végző Magyar Turizmus Zrt. nemzetközi marketingtevékenységét eredményesen végezhesse?

Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu