ELNÖK: A Házszabály értelmében most képviselőcsoportonként egy képviselő, valamint az elsőként szólásra jelentkező független képviselő felszólalására van lehetőség, 5-5 perces időkeretben. Megkérdezem, kíván-e ezzel a lehetőséggel valaki élni. (Nincs jelentkező.) Amennyiben nem, tisztelt Országgyűlés, most a határozathozatal következik. Felhívom figyelmüket, hogy a Házszabálytól való eltéréshez a jelen lévő képviselők négyötödének igen szavazata szükséges.
Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a Házszabálytól való eltéréshez a házbizottság V/2462/1. számú javaslata alapján. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 357 igen szavazattal, 1 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta.
Tisztelt Ház! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendre, az ülés időtartamára, a felszólalási időkeretekre elnöki jogkörömben terjesztettem elő ajánlásomat. A benyújtott önálló indítványokról és a hatáskörrel rendelkező bizottságok kijelöléséről a honlapon tájékozódhatnak.
Most a napirend kiegészítésére irányuló javaslatokról döntünk.
Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény módosításáról szóló T/2489. számú törvényjavaslat általános vitájára ezen az ülésen kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.
Az előterjesztés tárgyalására ma, utolsó napirendi pontunkként kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Ugyancsak a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény és a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény módosításáról szóló T/2471. számú törvényjavaslat általános és részletes vitájára ezen az ülésen kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztés általános vitájára ma utolsó előtti napirendi pontként, a részletes vitára bocsátásra holnap reggel, a részletes vitára szintén holnap, utolsó napirendi pontként kerül sor.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az előterjesztésben az európai uniós egyeztetések után négy témakörben javasolnak változtatásokat. Felhívom a frakciók figyelmét, hogy a vita éppen ezért csak ezek megvitatásából áll. Egyes sajtónyilatkozatok után kérem önöket, hogy a módosító javaslatok benyújtásánál ezt vegyék figyelembe, és kerüljék a Házszabály 91. § (3) bekezdése szerint túlterjeszkedő javaslatokat. Kérem a kijelölt bizottságokat ennek vizsgálatára.
Tisztelt Ház! A Jobbik képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a szovjet megszállást követő szocialista rendszerek által biztosított politikai nyugdíj-privilégiumok megszüntetéséről és a szocializmus áldozatainak társadalombiztosítási kompenzációjáról szóló T/893. számú előterjesztés általános vitájának folytatására és lezárására ezen az ülésen kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlásról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e napirendi ajánlásomat az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendet elfogadta.
Tisztelt Ház! Most, 13 óra 56 perckor áttérünk az interpellációk, azonnali kérdések és kérdések tárgyalására.
Tisztelt Képviselőtársaim! Gőgös Zoltán, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be a közigazgatási és igazságügyi miniszterhez: "Miért nem kormánytisztviselő- és ügyfélbarát az új kormányhivatal?" címmel. Gőgös Zoltán képviselő urat illeti a szó.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés