NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Elképesztőnek tartom államtitkár úr hozzáállását, hogy már finoman szólva lehülyézi az Európai Bizottság szakértőit, amivel önmagában nincs problémám, de az, hogy önök kint gyakorlatilag lefekszenek nekik, itt pedig már nem először mondta azt, hogy itt magunk között vagyunk és beszéljünk így, mondjuk ki, hogy ennek semmi értelme gyakorlatilag, semmi normatív értelme, rendelkezése, következménye nincsen például annak, amit az ő jogászai kitaláltak, hogy a médiarendszer egészének feladata a hiteles, gyors, pontos tájékoztatás, de ha ez fontos nekik, akkor emeljük be egy magyar kétharmados törvénybe.
Kérem szépen, egy ilyen fontos törvénybe csak azért beemelni, mert nekik fontos, de közben még a kormány is azt gondolja, hogy ez hülyeség, elképesztőnek tartom ezt a fajta gondolkodást. És azt a kétszínű kommunikációt is, hogy a hátuk mögött a raportőr szót használta nemegyszer a különböző európai nagyhatalmakra. Nem tudom, hogy amikor velük szembenéznek, akkor is ilyen őszintén fogalmaz-e vagy pedig csak itt súgnak-búgnak össze a hátuk mögött. Kétszínűnek tartom ezt a hozzáállást, és legfőképp azt elfogadhatatlannak, hogy ha meg tudunk egyezni abban, hogy ez a javaslat nem precíz... - és ne is a nagy politikai vitákba menjünk bele, mert abban már megszoktuk, hogy nem engednek, de hogy egy nyelvtani módosítást sem engednek! Hiszen azért ön is elismeri, hogy ez jelenleg nem jó, nem egyértelmű. Többekben azt szülte, hogy értelmetlen ez a mondat. Mások azt szűrték le, hogy ebből egy új törvény fog születni. Valaki azt gondolta, hogy itt egy határozott névelő kimaradt és önmagára hivatkozik a törvény, nem, kereszthivatkozás van, ezt azért látjuk, megtudtuk, kikövetkeztettük, mi, akik egy kicsit elmélyültünk benne. De ezt a törvényt alkalmazniuk kell nagyon sokaknak, valóban, blogszerkesztőknek is a jövőben.
Ebben nem hagyhatunk olyat, ami nem egyértelmű! Ha ezzel ön is egyetért, akkor ne mondja azt, hogy kint ragaszkodott ehhez az EU hülye jogásza, ezért ezt bent tartjuk. Mondjuk ki, ha ez rossz! Azért vagyunk mi a Magyar Országgyűlés, hogy mi alkossuk meg a magyar törvényeket. Ha ezt rossznak tartjuk, akkor vegyük ki! Mi, jobbikosok is benyújtottunk erre módosító javaslatot, legyenek szívesek ezt támogatni.
Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés