DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Remélem, nem én leszek az egyetlen, aki élek ezzel a lehetőséggel. (Derültség és közbeszólások a Fidesz soraiban.)
Tisztelt Országgyűlés! Vallom, hogy ha az ember jóhiszemű, attól még nem feltétlenül hülye, sőt szerintem még akkor sem, ha valószínűbb, hogy pofont kap, de még akkor is hiszi, hogy talán nem fog kapni mégsem. Ha viszont megkapja a pofonokat vagy a pofonok sorozatát, és ismét házhoz megy érte, akkor az már nem jóhiszemű, hanem hülye. Na, most mi nem vagyunk azok!
Elhittük önöknek, tisztelt képviselőtársaim, hogy figyelembe veszik majd a javaslataink legalább egy részét, bár megmondom őszintén, hogy sokan óva intettek minket attól, hogy ezt megtegyük. Elhittük önöknek akkor is, amikor az alkotmány-előkészítő eseti bizottság munkájában részt vettünk. Elhittük önöknek akkor is, tisztelt képviselőtársaim, fideszes képviselőtársaim, amikor a munkacsoportokban az összes frakció közül a legrészletesebb munkaanyagot terjesztettük elő. Önök az összes javaslatunkat, ami nem egyezett az önökével, illetve az önök ízlésével, leszavazták, szokásukhoz híven legtöbb esetben érdemi indokolás nélkül. Nos, nem vagyunk hülyék, tisztelt képviselőtársaim! Több ígéretüknek nem fogunk bedőlni; törvényi garanciákat kérünk ebben a javaslatban, aminek a tárgysorozatba-vételét kérjük. Ha komolyan gondolják az egyeztetést és a kompromisszumkészséget, akkor támogassák a javaslatunk tárgysorozatba-vételét. Ha nem teszik, az ékes bizonyítéka lesz annak, hogy a Fidesznél az a fogalom, hogy kompromisszumkészség, nem létezik.
Hozzáteszem, mielőtt elővennék a paktumos message boxukat, hogy a paktum és a kompromisszum nem ugyanaz a fogalom, bár önök persze rendszeresen összekeverik - gondolom, szándékosan - ezt a két fogalmat. Ha nem fogadják el, tisztelt fideszes képviselőtársaim, akkor az bizonyítékul fog szolgálni arra is, hogy az ellenzéknek pusztán azt a szerepet szánják az alkotmányozás során, hogy tartalmi szempontból az önök pártalkotmányát (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) jelenlétükkel legitimálják. Bizonyítsák be, hogy nem így van!
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés