DR. LENHARDT BALÁZS (Jobbik): Természetesen nem vagyunk ellenérdekeltek, hanem mindnyájan azt szeretnénk, ha megoldódnának a gondok. Ha az elmúlt időszakot néznénk, nyilvánvalóan a kormányzati erőknek kiemelt volt a felelősségük, de az önkormányzatoknál is számos olyan beruházást lehetne találni, ami nem biztos, hogy indokolt volt, amikor ilyen alapfunkciók ellátására sem jut elég forrás.
A legnagyobb problémánk, hogy óriási válság van az országban, és ahelyett, hogy önök ezzel szembenéznének, és őszintén - ahogy egy nemzeti együttműködés kormányától telik - közösen gondolkoznánk a megoldáson, itt PR-kormányzást folytatnak. Tehát óriási, becsomagolt ajándékokat nyújtanak át felmasnizva, mindenféle hangzatos elnevezéssel, különböző csomagokat, de amikor kinyitjuk, csak egy lufi van benne, ami aztán nagyon hamar leereszt. Ez a baj.
Nézzünk szembe a valósággal! Nézzünk szembe azzal, hogy milyen gondjaik vannak az embereknek, és mivel kell hogy étkezzenek, és mit kapnak. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Nincs sajnos jelenleg olyan helyzet, amit önök igyekeznek beállítani. Közösen próbáljunk meg javítani az ország helyzetén, és akkor jobb lehet!
Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés