KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Úgy gondolom, fontos lenne tisztáznunk, amit Hollósi képviselő úr az előbb bejelentett, hogy visszavonat módosító indítványt, ugyanis az ajánlás szerint, amire ő hivatkozott, azt nem ők adták be, másrészt pedig ő maga, ha több képviselőtársával együtt nyújtották be a javaslatot, nem vonhatja vissza az indítványt, csak a többiekkel együtt. Tehát jó lenne, ha ezt itt a plenáris ülésen tisztáznánk.

Még egy dologról szeretnék beszélni a 3. és a 4. ajánlási pont kapcsán, tisztelt elnök úr. Létrehoz a jogszabály egy úgynevezett egészségvédelmi érdekképviseletet ellátó társadalmi szervezetet, amelynek még ráadásul költségvetési támogatást is nyújt ez a jogszabály. Egy módosító indítványban kormánypárti képviselők még azt a kitételt is ki akarják venni a szabályozásból, hogy egy országos társadalmi szervezet nem kötelezően kell legalább ötven taggal rendelkezzen. Hát milyen országos hatáskörű szervezet az, amelynek még ötven tagja sincsen? Tehát úgy tűnik, mintha ez a törvényi szabályozás valami, mondjuk, Fidesz közeli társadalmi szervezetet akarna a költségvetésen keresztül támogatni. Jó lenne, ha ezt tisztáznánk, hogy ez így van-e vagy nem így van; vagy egy ténylegesen működő társadalmi szervezetet kívánnak ilyen módon támogatni, de akkor az nem lehet feltétel, hogy ötven tagja se kell legyen ahhoz, hogy támogatható legyen.

Köszönöm szépen, elnök úr.

Forrás: parlament.hu