SZŰCS ERIKA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Révész Máriusznak szeretném mondani, hogy ha nem lesz 2011-ben legalább 96 ezer a megszületett gyerekek száma, akkor erősen kétségessé válik, hogy sikeres-e ez a családpolitika, mert fordulatot kellene elérni, és az a minimum, hogy az előző időszak szintjére visszamenjenek. Azt gondolom, nagyon sok minden része ennek a családpolitikának, de fordulatot nem a szélsőségek, a hátrányos helyzetű családokban születő gyerekek létszámának korlátozásával vagy éppen az egyébként már most is sokgyerekes családokban újabb gyerekek érkezésének ösztönzésével tudunk elérni ebben az ügyben, hanem amiről Tóbiás képviselőtársunk beszélt, az átlag, a magyar társadalom bázisát jelentő családokban a gyermekvállalási hajlandóság megváltoztatásával. Erre kell most fókuszálni, utána lehet a többi kérdésről beszélni.

Nagyon sok javaslat és észrevétel elhangzott itt, egy jellegzetessége mindegyiknek van véleményem szerint, hogy mindegyikben a nő-, anya-gyermek viszony van. A férfiak ebből az ügyből sajnálatos módon majdnem teljes mértékben kimaradnak. Nagyon sokat gondolkodtam ezen, hogy vajon az emancipáció megéri-e, ha ennek a népességfogyás az ára, de aztán rájöttem, hogy nem mi vagyunk a hibásak. Önök is elmondták többen, hogy az utóbbi száz évben nagyon sokat változott a női szerep. Ha ezzel szembeállítják, hogy a férfiszerep mennyit változott, azt kell mondanom, hogy lényegesen kevesebbet.

Azt gondolom, a probléma megoldása az, amit egyébként a magas termékenységi mutatókkal rendelkező északi országok produkálnak, ahol a szülő-gyermek fogalompárba helyezik a gyermekvállalás támogatásának szabályozását, anyagi támogatását, és megosztják arányosan, a maximális lehetőség határáig a kedvezményeket, sőt akár össze is kapcsolják. Például Norvégiában úgy lehet igénybe venni a 24 hónap gyermeknevelési szabadságot, ha abból legalább egy hónapot a férfi tölt le. Tehát itt a férfiszerepek változása, a férfiak gyermekvállalásban történő intenzívebb részvétele és ennek társadalmi normává tétele, szabályozásba történő bevitele szerintem kulcsfontosságú.

Miért? Azért, mert az alapvető társadalmi folyamatokat nem lehet visszafordítani. A nők iskolába járnak, egyre magasabb iskolai végzettséget szereznek, és minden felmérés szerint a többségük önálló szakmai karrierre, legalább viszonylagos anyagi függetlenségre vágyik. Sőt, a férfiak is úgy gondolják, vagy a férfiak többsége is úgy gondolja, még a legalacsonyabb iskolai végzettségű társadalmi csoportokban is, hogy a kétkeresős családmodell a normális társadalmi modell. Másrészt pedig Európában az érték forrása a munka. Nem véletlen, hogy az európai gazdaságpolitika fő célkitűzése a foglalkoztatási szint növelése a nők körében is.

Itt többször elhangzott a szabad választás. Igen. Európában nem akarják sem büntetni, sem akadályozni a nők szabad választását. De nem egyformán kezelik a kettőt. Az európai célrendszer az opciót leginkább arra teszi, hogy a nők számára vállalható és vonzó legyen a gyermekvállalás és a munkavállalás együtt. Azt gondolom, ebből értelemszerűen az következik, hogy akkor lehet ezen a problémán változtatni, ha a gyermekvállalás első két évére koncentráló apát és anyát egyaránt megillető, sőt sok esetben összekapcsolt kedvezmények rendszerét hozzuk létre, legyen szó a munkaidőről, a részmunkaidőről is, férfiak esetében is, anyagi támogatásról, háztartási szabadságról, bármiről. Ez a szempont az, ami eddig a vitában nem került elő, és én ezt szeretném az önök figyelmébe ajánlani.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu