BARACSKAI JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány minden bizonnyal értesült már azokról a lakosság körében végzett felmérésekről, amelyek egyértelműen kimutatták, a magyarok több mint háromnegyede szerint a január 1-jétől életbe lépett új adórendszer nem hatékony, és nem ösztönzi a gyermekvállalást. Önök, akik folyamatosan a romló demográfiai mutatókkal példálóznak, olyan döntést hoztak, ami pont hogy nem a gyermekvállalás irányába befolyásolja az átlagkeresetű embereket. Persze, nem a felső rétegről beszélünk, a 300 ezer forint havi jövedelemmel rendelkezők kétségtelenül jól jártak az egykulcsos adóval, ők azonban sajnos a lakosság kisebb hányadát teszik ki.
A felmérések szerint a válaszadók 52 százaléka gondolja úgy, hogy az államnak anyagilag inkább a szegényeket kellene segítenie, 42 százalék szerint inkább azokat, akik munkájukkal, magatartásukkal kiérdemlik. Az elmúlt tíz évben az igazságos progresszív adózás híveinek aránya 54-ről 73 százalékra nőtt, miközben az egykulcsos adót igazságosabbnak tartóké 44 százalékról 25 százalékra csökkent. Ismételten azzal állunk szemben, hogy ha önök előzetes felméréseket végeztek volna, talán nem került volna sor a nagy többség számára hátrányos adórendszer bevezetésére. Az egyik legelrettentőbb adat szerint a válaszadók 65 százaléka, de még a kormánypárti szavazók közül is csaknem minden második gondolja úgy, hogy az új rendszer inkább tovább növeli a szegények és gazdagok közötti különbséget.
(16.50)
Egyetlen megoldás van: vissza kell állítani az igazságos adórendszert. Bérkommandó ide vagy oda, az átlagkeresetűek többsége bizony jó pár magyar forinttal kevesebbet visz haza havonta az önök felelőtlen politikája miatt. Ne a kisemberekkel fizettessék meg a magasabb jövedelműek életszínvonalának növekedését! Az emberek nagy többsége a saját bőrén érzi az egykulcsos adózás káros hatásait.
Figyelembe veszi-e a kormány, hogy hányan jártak rosszul az új adórendszerrel? Mit kívánnak tenni az ő kompenzálásukra? Végül pedig: önök továbbra is kiállnak amellett, hogy igazságos az, ha a kisemberektől veszünk el és a gazdagoknak adunk?
Köszönöm megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés