17 felszólalás
T/12792 Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról
BARACSKAI JÓZSEF (független): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Demokratikus Koalíció egyetért az előterjesztővel abban, hogy a beterjesztett adótörvény nem tartalmaz koncepcionális változásokat a jelenleg érvényben lévő adótörvényekhez képest. Ez az első olyan év, amikor nem vezetnek be…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
BARACSKAI JÓZSEF (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Én a kezemben tartom az Országos Önkormányzati Szövetségek észrevételeit a 2014-es költségvetésről, és ebben nem teljesen azok vannak, amik itt elhangzottak. Egyetlenegy dologra hívnám fel a figyelmet. Nem tudom, emlékeznek-e arra, amikor tava…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
BARACSKAI JÓZSEF (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Sáringer-Kenyeres Tamásnak mondanám: az egykulcsos adónál nézzük meg, és azért gondolkodjunk el, és a saját tiszteletdíjunkat is nézzük meg, hogy egy hónapban hány szövőnőnek vagy varrónőnek kell összeadni azt a pénzt, amit mi és önök is itt e…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
BARACSKAI JÓZSEF (független): Úgy gondolom, tényleg üdvözölni lehet, ha az ápolási díjat emeljük, de arra az élethelyzetre valami megoldást kellene találni, hogy pont, amikor egy családtagját gondozza az ember, megvan a családtag nyugdíja és az ápolási segély, de amikor elhalálozik a hozzátartozó, a…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
BARACSKAI JÓZSEF (független): Tisztelt Országgyűlés! Az idei esztendőben jelentős mértékű változás következett be az önkormányzati feladatok és hatáskörök rendszerében, valamint az állami támogatások és finanszírozás módjában, továbbá az önkormányzati költségvetésekkel szemben tanúsított központi el…
H/11798 A Nemzeti Drogellenes Stratégiáról 2013-2020 Tiszta tudat, józanság, küzdelem a kábítószer-bűnözés ellen
BARACSKAI JÓZSEF (független): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy kicsit szeretném, ha kilépnénk a nagyvárosokból, mert ami elhangzott, ami városneveket itt elmondtak, az mind a nagyobb város kategóriát tartalmazza. Nálunk vidéken, a kisebb városokban, hála isten, nincsen tűcsereprogram é…
T/12002 A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény végrehajtásáról
BARACSKAI JÓZSEF (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! 2012 az elrugaszkodás éve, hallhattuk a miniszterelnök 2011-es évértékelő beszédében, s azóta is folyamatos kormányzati sikerpropagandának lehettünk tanúi. Ennek ellenére a gazdasági folyamatok kedvező alakulásáról nem b…
T/9243 Egyes törvényeknek az Országgyűléssel, valamint az önkormányzatokkal összefüggő módosításáról
BARACSKAI JÓZSEF (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem tudom, Dankó úr mire alapozta azt, hogy a támogatottság megvan, én a Zala megyei TÖOSZ-nak vagyok a vezetője, és ott például a települési önkormányzati polgármesterek javadalmazásával igencsak nem értenek egyet a…
T/9243 Egyes törvényeknek az Országgyűléssel, valamint az önkormányzatokkal összefüggő módosításáról
BARACSKAI JÓZSEF (független): Köszönöm szépen. Úgy gondolom, ez a minimum, hogy 2014 októberéig ezt a fizetést kapják. Abban meg tökéletesen igazat adok önnek, hogy ezek a települési polgármesterek csinálnak mindent az adott településen, de a következő választásoktól, ha ezekkel a feltételekkel ők e…
T/6588 A települési önkormányzatok fekvőbeteg-szakellátó intézményeinek átvételéről és az átvételhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról
BARACSKAI JÓZSEF (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Már többen felhívták a figyelmet itt előttem, hogy itt nemcsak a fekvőbeteg-ellátó intézményekről van szó, hanem a fekvőbeteg- és a hozzájuk kapcsolt járóbeteg-szakellátó intézményekről. És ez egy nagyon nagy vesz…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
BARACSKAI JÓZSEF (független): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Elhiszem, hogy feszült Lázár János frakcióvezető úr, de az elfogadhatatlan, hogy a gyógypedagógusok munkájával és sérült emberekkel viccelődjön. Azt hiszem, azért mindennek van határa! (Taps az MSZP és a függetlenek soraiban.) Tisztelt Képvi…
K/2616 Milyen eredményeket tud felmutatni a bérkommandó?
BARACSKAI JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány minden bizonnyal értesült már azokról a lakosság körében végzett felmérésekről, amelyek egyértelműen kimutatták, a magyarok több mint háromnegyede szerint a január 1-jétől életbe lépett új adórendszer nem hatékony, és nem…
A/804 Mi az igazság?
BARACSKAI JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A médiából értesülhettünk arról, hogy a miniszterelnök úr az elmúlt évekhez hasonlóan most sem hagyta ki az éppen aktuális nemzetközi focitornát. Az idei labdarúgó-világbajnokság döntő…
A/804 Mi az igazság?
BARACSKAI JÓZSEF (MSZP): Jelezném, azért írásban választ szeretnék kérni az általam feltett kérdésekre. De hogy semmilyen hatással nem volt a miniszterelnök úr távolléte, azért láthatjuk, hogy a forint most éppen 291, a forint-euró árfolyam elhagyta a 291-es árfolyamot... - úgyhogy lehet, hogy ha a…
I/57 Ki hazudik a nyugdíjasoknak?
BARACSKAI JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A választási kampány során a Fidesz egyetlenegy kérdésben fejtette ki őszintén és részletekbe menően az álláspontját, az pedig a nyugdíjrendszer ügye volt. Tudjuk, hogy Varga Mihály szerint érdemes lenne bevezet…
I/57 Ki hazudik a nyugdíjasoknak?
BARACSKAI JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen, miniszter úr. Megmondom őszintén, én elfogadnám a választ (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Tedd azt!), ha tetszett volna választ adni a kérdéseimre. Hiszen, ahogy ön is mondta, valóban véget ért a kampány, de amit válaszként kívánt mondani, abból ezt nem hall…
T/38 A 2011. évi népszámlálásról szóló 2009. évi CXXXIX. törvény módosításáról
BARACSKAI JÓZSEF, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Én sem élek vissza az önök bizalmával. Mi nem támogatjuk azt, hogy a népszámlálásról szóló törvényben az összeírás a vallási meggyőződésre is kiterjedjen. Egyr…