DR. ILLÉS ZOLTÁN vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt volt Miniszter Úr! Én önt úriembernek tartom és magamat is ugyanebbe a kategóriába sorolom, ebből pedig az következik, hogy nem lenne méltó rám nézve, hogyha a közelmúlt időszakról beszélnék.

Miniszter úr, válaszolok a kérdéseire. Nem veszélyezteti, nem sodorja veszélybe, nem veszélyezteti a kormány a páratlan természeti értékek megőrzését, megóvását, nem fenyegeti elbocsátással a vízügyi szakembereket, és innentől kezdve azt tudom önnek mondani, hogy 13 olyan intézkedés van, amelyet viszont meg akarunk tenni annak érdekében, hogy megőrizzük a hatékonyságát, hogy megvédjük a belvizektől, az árvizektől, hogy működjenek a nemzeti parkok, hogy megvédjük az erdeinket. Többek között azt tervezzük, hogy állami tulajdonban álló védett természeti területeket azonnal nemzeti parki vagyonkezelésbe vesszük át, ebből fakadóan pedig a hasznosítás eredményei, pénzei, valamint az agrártámogatások közel 370 ezer hektár tekintetében idekerülnének.

Tisztelt volt Miniszter Úr! Azt tervezzük, hogy a felügyelőségek tekintetében, mármint a környezetvédelmi, vízügyi, természetvédelmi felügyelőségek tekintetében a hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjait megemeljük. Tehát még egyszer hangsúlyozom, hogy megemeljük oly mértékben, hogy csak maga ez az egy tétel több mint 1,3 milliárd forintos bevételt eredményez.

Tisztelt volt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A bírságbevételek tekintetében azt kell mondanom mindenkinek, aki hallja a szavamat, és aki tudja, tovább fogja mondani, de ez hivatalos is: a törvények szigorú betartásával a bírságtételeket megnöveljük, és ezáltal pótbevételekre teszünk szert.

(15.10)

Annál is inkább, mert ez idáig ezek a bírságok ebben a hazában senkit nem ösztönöztek arra, hogy ne a környezetszennyező megoldásokat válassza, vagy ne a környezetszennyezést folytassa. Viszont a bírságtételek jelentős megnövelésével ezt a hatást is el lehet érni. Természetesen ez azt jelenti, hogy azok, akiket érintenek ezek a bírságok, nyilvánvalóan nem fognak örülni a dolognak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Felújítások, beruházások tekintetében, ahol lehet, ott átütemezéseket teszünk, működési költségek, rezsiköltségek csökkentését valósítjuk meg, külföldi kiküldetések tekintetében csökkentjük ezek számát. Ilyenformán költségeket próbálunk megspórolni. Szolgáltatási kiadások, készletek beszerzésének csökkentése, illetve elhalasztása, amit megteszünk. És ha Jávor Benedek úr vagy pedig ön azt kérdezi, hogy ezáltal természetesen csorbul-e esetleg egyes feladatok ellátása, az a válaszom, hogy igen. És kérem most, képviselő úr, tisztelt volt miniszter úr, tisztelt hölgyek és urak, ne értsék félre azt, amit most képi beszédként mondok. Jávor Benedek és Szabó Imre nemzetőr társaim ott állnak mellettem a pákozdi csata színterén, Móga János altábornagy mellett. És azt kérdezik a nemzetőr társak (Egy LMP-s képviselőhöz.), mondom, a képi beszédet, képviselő asszony, ne értse félre: lehet-e úgy az ellennel szembeszállni, hogy esetleg mi magunk ne sérüljünk meg? Azt kell mondanom, hölgyek, urak, nem. (Dr. Vadai Ágnes: Dehogynem.)

Lehet-e úgy a haza adósságállományát csökkenteni, hogy az az utolsó magyar állampolgárra ne legyen hatással? Azt kell mondanom, hogy nem. Innentől kezdve annak érdekében, hogy 2 év múlva, 5 év múlva, 10 év múlva ez az ország sokkal jobb pénzügyi helyzetbe kerüljön, most kell megtenni azokat az intézkedéseket, az utolsó intézménynél, a vízügynél is, a környezetvédelemnél, a természetvédelemnél, és nemzeti parkjaink, vízügyi igazgatóságaink és felügyelőségeink vállalják azt, hogy ezen intézkedések révén meg tudják csinálni - a haza érdekében.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu